Legyen verseny?

2023.02.28. 17:33

Elkezdődik az aláírásgyűjtés az Egert elkerülő út népszavazásához

Az egri momentum szerint a helyi pártok versenyezhetnének is, hogy ki tud több aláírást gyűjteni az elkerülős népszavazási kezdeményezéshez.

Sz. M. L.

Az elkerülő úttal talán kevesebb autó járna a városban

Forrás: Huszár Márk/Heves Megyei Hírlap

– Az az egri elkerülő úttal kapcsolatos társadalmi egyeztetés országos szinten is példaértékű lehetett volna, hiszen a szakértőket és a lakosságot is bevonták – mondta Lőcsei Lajos Heves vármegyei Momentumos országgyűlési képviselő. Hozzátette, szerinte joggal érzik úgy az egriek, hogy megvezették őket.

– Nem veszi figyelembe a véleményüket a térség országgyűlési képviselője, sem a polgármester sem a kormány. Több, mint 8 ezer aláírás szükséges ahhoz, hogy az elkerülő ügyében kezdeményezett népszavazás megvalósulhasson – mondta Lőcsei Lajos, hozzátette, ő az országgyűlés előtt is felszólal az ügyben, ha úgy látja, ráerőltetik az akaratukat a helyiekre.

Kovács F, László emlékeztetett, közel egy évvel ezelőtt kezdtek a kertvárosi civilek szerveződni a belső nyomvonal megvalósítása ellen. A civil társaság, melynek képviselője 2670 aláírást gyűjtött, de ez nem figyelembe vehető a népszavazásnál. 

– A városi forgalom elsősorban nem átmenő, hanem belső forgalom, ezt egyik nyomvonal sem oldja meg. De amennyi autót lehet, ki kell vinni a városból és nem átterhelni egy másik városrészre. A belső és a külső nyomvonal között légvonalban óránként 50 kilométeres sebességgel 25 másodperc alatt megtehető a távolság.

A kormánytól reakció nem érkezett a korábban gyűjtött 2600 aláírásra, de szakmai érvekkel fogadnak minket. Ezek összeállítása folyamatban van, ugyanakkor a népszavazás a kulcs, az aláírásgyűjtő íveket holnap vesszük fel – mondta. Hozzátette, a város agglomerációja nem tud véleményt nyilvánítani, szerinte az átmenő forgalom is szeretné elkerülni a belvárost. Hangsúlyozta, a civil társaság semmilyen politikai szervezethez nem kapcsolódik.

Jánosi Zoltán, a Momentum egri elnöke kiemelte, aki korábban véleményt nyilvánított az nem a belső nyomvonalat támogatta. Közölte, a Momentum segítséget ajánlott az a civileknek a népszavazási aláírásgyűjtéshez, így az után, hogy felveszik az íveket a Momentum egri irodájában hétköznaponként délelőtt 10 órától 18 óráig lehetőséget adnak az ívek aláírására a polgároknak, illetve egy pulttal a Dobó térre is kitelepülnek. szerinte a népszavazás azért is fontos, mert nem csak a külső és belső nyomvonalra kérdez rá, hanem az elkerülő szükségességére is illetve a nyugati elkerülő lehetőségére is. Kiemelte, úgy véli, hogy azoknak a pártoknak, amelyeknek van helyi szervezete, segítséget kellene nyújtani az aláírásgyűjtésben. Sőt, arról is beszélt, hogy egyfajta versenynek is felfoghatnák a politikai pártok, hogy kinek sikerül több aláírást gyűjtenie ehhez. A népszavazás pontos menetéről itt olvashatnak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában