EKKE

2023.02.15. 13:56

Évente nyolc-tízen tanulhatnak duális képzésben Egerben

Főként gazdasági és informatikai szakokon tanulnak duális formában az Eszterházy Károly Egyetemen a hallgatók.

Tóth Balázs

Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem főépülete

Forrás: Berán Dániel/Heves Megyei Hírlap

Február 15-én éjfélig lehet jelentkezni a felsőoktatási intézményekbe. Idén is van lehetőség duális szakokra jelentkezni, ekkor a felvételizőknek keresniük kell olyan vállalkozást is, amely az egyetem partnereként részt vesz a hallgató gyakorlati képzésében. Megkérdeztük az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemet, hogy mik a tapasztalataik eddig a duális felsőoktatási képzésekkel. Mint írták, idén harminc partnerszervezettel hirdetnek duális képzéseket nyolc szakon, amelyek között hét alapképzés: gazdálkodási és menedzsment, gazdaságinformatikus, környezettan, programtervező informatikus, szőlész-borász mérnöki, turizmus-vendéglátás, valamint 2023 szeptemberétől a kereskedelem és marketing. Egy mesterképzésen választható a duális forma, a geográfus szakon.

Az egyetemen jelenleg 26-an vesznek részt duális képzésben, eddig összesen pedig 67-en nyertek felvételt ilyen képzésre. Míg a 2020/2021-es tanévben 12-en nyertek felvételt valamely duális szakra, a 2021/2022-es tanévben és az ideiben is 8-8-an kapták meg a lehetőséget, hogy dolgozhassanak és tanulhassanak is egyszerre. Két évvel ezelőtt kilencen, tavaly heten végezték el sikeresen a duális szakjukat, a most zárult félévben pedig hárman vehették át diplomájukat, tudtuk meg az intézménytől.

Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem tájékoztatása szerint a duális képzéseikről a Felnőttképzési és Gyakorlatszervezési Osztály – a képzés minőségbiztosításához kapcsolódóan –, minden tanulmányi félév végén kérdőíves formában összegyűjti a képzésben érdekelt minden résztvevőtől (egyetemi tanszéki szakfelelős, partnerintézményi mentor, hallgató) a tapasztalatokat. Az oktatás és az üzemlátogatások terén való együttműködést kitűnőre és jóra értékelik a partnerszervezetek. A kutatási eredmények, a tudásmegosztás konferenciákon való együttműködés megítélése szintén kitűnő. Az élet változó igényeihez kapcsolódóan folyamatos teendő, hogy a képzés részét képező projekt témakörök aktuálisak, naprakészek legyenek, ezt a közös fejlesztési tevékenységet kitűnőre értékelik mind az egyetem érintett szakemberi, mind pedig a partnerszervezetek képviselői. Ugyanez állapítható meg a tantárgyi követelmények – curriculumok – közös fejlesztéséről is, mely kiegészül közös kutatási projektek megvalósításával is.

Tájékoztatásuk szerint az egyetem részéről a szakfelelős, a partner részéről a mentor az, aki a hallgatókkal közvetlenül is foglalkozik. A képzés egyik záloga az egységes követelményrendszer és az egységes oktatói ráhatások harmonikus megjelenése, mely együttműködést mindkét fél kitűnőre értékel. Nagy öröm az egyetem számára, hogy a hallgatói visszajelzések is ugyanebbe a sorba illenek, hiszen elsöprő többségük – 95 százalékuk – jóra, illetve kitűnőre értékelik a partnerszervezeteknél a velük foglalkozók munkájukhoz, tevékenységükhöz való hozzáállását. A szöveges visszajelzéseik is ezt erősítik meg.

Az egyetem szerint a duális képzésben résztvevők tanulmányi eredményei jók, hiszen a tavalyi év első félévében a gazdálkodás és menedzsment szakos hallgatók tanulmányi átlaga 3,64 volt, alig volt különbség a hagyományos képzésben résztvevőkéhez képest (3,67). A második félévre a duális hallgatók átlaga nagyobbat javult (3,95-re), mint a sima képzésben résztvevőké (3,69). A programtervező informatikusok között mindkét félévben magasabb volt a nagyobb gyakorlatot szerző hallgatók tanulmányi átlaga (4,19 és 4,12), mint a hagyományos képzésben résztvevőké (3,87, majd 3,82).

Sikertelen vállalati felvételi esetén sincs baj

A duális képzési formájú szakokra történő jelentkezés esetében a felvételi eljárás két, egymással párhuzamos részből áll, az állami, általános felvételi eljárásból és a partnerszervezeti felvételi szakaszból. Amennyiben duális képzési formájú szakra szeretne a jelentkező felvételt nyerni, úgy a „hagyományos” felvételi jelentkezésével egyidejűleg, egyénileg kell fölvennie a kapcsolatot a felvételi tájékoztatóban az adott szak mellett feltüntetett – vagy az egyetem (Duális Képzési Iroda) honlapján megtalálható – egy vagy több partnerszervezettel, írja az EKKE.

A partnerszervezet a honlapján közzéteszi elérhetőségét és a saját felvételi (pályázati) eljárásának részletezését. A felvételi után, legkésőbb július elején tájékoztatja a jelentkezőket a kiválasztás eredményéről. Ha valakit több helyre fölvennének, választhat, ha nem, akkor még változtathat a jelentkezési sorrenden, de a sikertelen vállalati felvételi nem érinti az általános felvételi eljárást. Akivel szerződést kötnek, annak ezt jeleznie kell az egyetemnek.

 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában