Ízőrzők

Szeretek főzni. Mostanában pedig szeretnék takarékosabban főzni. Ha időm engedi, odatapadok az Ízőrzők című délutáni műsorra, és miközben tájakat, hagyományokat ismerek meg, elém tálalnak egy-egy helyi gasztronómiai jellegzetességet is. 

Az esetek nagy többségében az a felvezetés, hogy a szegény családokban miként varázsoltak tápláló, finom ételeket az asztalra. Ilyenkor rendszerint megéhezem, és késztetést érzek, hogy a receptúra alapján magam is elkészítsem elődeink egyszerű étkeit. 

A baj akkor kezdődik, amikor az alapanyagokat sorra veszik. Végy húsz deka húsos füstölt szalonnát, adj hozzá ezt-azt, párold, süsd, köretként tálalj mellé krumplipürét, savanyúságot. Egyszerűbb ételekként elég egy kiló krumpli, tojás, tejföl, túró. 

A kis bejátszás után csorog az ember nyála, lohol a boltba, ahol az árak láttán a lelkesedés egyre csökken, végül elapad. Az egykor szegénynek mondott családok eledele egy átlagos jövedelemből élő magyar családnak ma túl soknak tűnik. 

Egy kis liszt, ársapkás olaj, tojás, házi lekvár még csak-csak adódik, de a szalonnát már nagyon drágán mérik, a tejről, túróról, sajtról pedig itt most ne beszéljünk. Elég, ha ki-ki elmegy bárhová bevásárolni, és megnézni az árakat. Garantáltan visszatesz néhány holmit a kosárból, amit tavaly még gond nélkül ki tudott fizetni. A háború az ok – mondják. Én erősen remélem, hogy az ízeket nem felejtjük el.