Hömpölygő víz

2023.02.20. 19:31

Lélegzetelállító a szilvásváradi vízesés – mostanra nyoma sincs az aszálynak

Újra szép látvány fogadja a Fátyol-vízeséshez látogatókat.

F. V. E.

Míg nyár közepén a szilvásváradi Fátyol-vízesés siralmas képet mutatott, ugyanis alig csordogált benne a víz, addig mostanra igen látványos az esőzések hatása. 

Ahogy arról beszámoltunk, júliusban mindössze alig csordogáló patakkal és száraz földterületekkel találkozhattak a turisták ott, ahol korábban a víz volt az úr. Nem a tavalyi év volt első, hogy a Fátyol-vízesés hozama csekély mértéket öltött. Kiszáradás közeli állapotba került például 2019 tavaszán is, amikor mindössze néhány literre csökkent benne a másodpercenként lecsurgó víz mennyisége a szárazság miatt. Akkor az elmúlt tíz esztendőben már kétszer is kiszáradt a Szalajka-völgy látványossága az aszály következtében.

Fátyol vízesés
Igazán látványos a szilvásváradi vízesés a sok esőzés után
Forrás: Fekete-Vadászi Erika/Heves Megyei Hírlap

 

Az utóbbi hetek csapadékos időjárásának köszönhetően azonban most igazán szép látvány fogadja a kirándulókat. 

A parkolótól a vízesés felé sétálva már utunk első felében észrevehetjük, hogy bőséges a vízhozam a Szalajka-patakban, melynek gyönyörű, kristálytiszta vize káprázatos látványt nyújt. Kicsit tovább haladva, a kopasz fáknak köszönhetően már messziről szembe tűnik a látványos vízesés. Nyoma sincs a nyári aszálynak. Rengeteg víz zuhog le a lépcsőzetes részen, kicsit fentebb haladva pedig a kékes-zöld színekben pompázó tó nyűgözi le a túrázókat. Ennek vize nyáron még zavaros, átláthatatlan volt. 

Fátyol vízesés és a tó
A kékes-zöld színekben pompázó tó lenyűgözi a túrázókat
Forrás: Fekete-Vadászi Erika/Heves Megyei Hírlap

Érdemes tehát az évnek ebben a szakászában ellátogatni Szilvásváradra, ahol a könnyen teljesíthető túraútvonal alatt számos gyönyörű látványban lehet részünk.
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában