Egészségügy

2023.02.02. 06:56

Mindenkinek elérhető és biztos orvosi ügyeleti ellátást biztosítanak, mondta Rétvári Bence Gyöngyösön

Július elsején számíthatnak az egészségügyben dolgozó ápolók az újabb béremelésre.

Szabó István

Rétvári Bence a gyöngyösi Bugát Pál Kórházban tájékoztatott

Forrás: Czímer Tamás/Heves Megyei Hírlap

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes a gyöngyösi Bugát Pál Kórház új MRI készülékének és a Fázis I. gyógyszer-klinikai vizsgálóhelyének keddi átadásán beszélt a magyar egészségügy több aktuális kérdéséről is. Többek között elmondta, hogy az egészségben eltöltött évek számát tekintve egy évtizede csupán öt ország volt az Európai Unión belül, amelyeknél Magyarországon jobb volt a kilátás. 

– Ma már az öt helyett 13 európai országot előzünk meg e tekintetben, többek között Litvániát, Horvátországot, Dániát, Szlovákiát, Finnországot, Hollandiát. Ez annak a folyamatnak az eredménye, ami az egészséges iskolai étkezéssel és a minden napos testneveléssel kezdődött, majd a csipszadóval, a szűrési programokkal folytatódott, és aminek nagyon fontos része a kórházak fejlesztése is. Utóbbiban fontos szerepet játszik a béremelés. Idén januárral egy több éves folyamatos orvosi béremelési időszak fejeződött be. Ennek eredményeként egy 2020-ban 529 ezer forintot kereső, mintegy 25 éve dolgozó orvosnak a bére most egymillió 794 ezer forint. Adósságunk az ápolókkal szemben áll fenn, hiszen azt vállaltuk, hogy az ő fizetésük az orvosok béréhez úgy fog viszonyulni, ahogy Európában általában, ami mintegy 37 százalék. Az ápolók körében az elmúlt öt évben 72 százalékos béremelés történt. Idén július elsején következik a következő növekedés, ennek 50 milliárd forint a költségvetési kerete, majd a folyamat jövő év márciusban folytatódik tovább. A kívánt arány eléréséhez nagy léptékű béremelésre lesz szükség – részletezte Rétvári Bence. 

A parlamenti államtitkár arról is beszélt, hogy sikerült Magyarországon kivezetni az egészségügyi rendszerből a hálapénz okozta hetvenéves terhet, ami torzította az ellátást. 

– Már a nagyszüleink is a hálapénz világában nőttek fel. Sok helyen a paraszolvencia határozta meg az ellátás irányát, nem pedig az, hogy mi a betegek érdeke. A Nemzeti Védelmi Szolgálat különböző vizsgálatai azt mutatják, hogy 98 százalékban eltűnt a hálapénz kérése, illetve elfogadása a magyar egészségügyi rendszerből. Ehhez nyilván kellett az a sok százmilliárd forint is, ami az orvosok béremelésében ott van – húzta alá Rétvári Bence.

A parlamenti államtitkár részletesen szólt arról, hogy az idei év talán legfontosabb előrelépése lehet az ügyeleti rendszer átalakítása. 

– Igyekszünk mindenki számára elérhető és biztos ügyeleti ellátást biztosítani, amely sokkal egyszerűbb, és bízunk benne, hatékonyabb is a korábbinál. Voltak települések, ahol ez jól szervezett volt, de akadt, ahol nem vették föl telefont, vagy nem olyan egészségügyi végzettségű személy vette azt föl, aki érdemi segítséget tudott volna nyújtani. Az új rendszerben sokkal egyszerűbb lesz ügyeleti időben orvosi ellátást kapni. Ehhez fontos megjegyezni, hogy a komoly baj esetén hívandó 112-es általános segélyhívó telefonszám helyett ügyeleti időben az 1830-at kell tárcsázni. E szám hívásával ügyeleti időben olyan kolléga veszi föl a telefont, aki megfelelő képzettséggel rendelkezik – nagyon komoly minőségbiztosítási rendszer van emögött. Rögzítettek a telefonhívások, pontosan azért, hogy mindenki felelősen próbáljon segíteni a bajbajutottakon egészségügyi probléma, rosszullét esetén. Sokkal magasabb, és országosan mindenhol garantált ellátási színvonalról beszélhetünk, amelyet a mentőszolgálat korábban kiépített rendszere fogja biztosítani – tette hozzá.

– A hívó fél kikérdezése során kiderül, hogy a betegnek milyen ellátásra van szüksége, van-e szüksége orvosi beavatkozásra, esetleg ki kell-e menjen az ügyeleti jármű hozzá, vagy súlyos helyzetben mentőautó. Az új rendszer az elkövetkező napokban Hajdú-Bihar-, aztán Győr-Moson-Sopron-, majd Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyékben, aztán év végéig az összes vármegyében folyamatosan működésbe lép. Mivel ez egy országos rendszer, nem pedig települések, vagy településcsoportok szerződnek adott számú személyre különböző egészségügyi ellátó szervezetekkel, hogy ellássák a betegeket, így nem kell senkinek azon gondolkodni, hogy az állandó lakcímén kívül tartózkodva ő ellátásra jogosult-e. Például, ha valaki meglátogatja a két megyével odébb élő rokonát, ismerősét, és ott éri rosszullét, akkor is az 1830-as telefonszámot kell hívnia. Ugyanaz a szolgáltató, a mentőszolgálat az, amely segít neki, és helyben a háziorvosok vagy a mentőszolgálat orvosai, ápolói látják el – vélekedett.

– Az 1830-as szám hívásán túl más dolga a betegnek nincs. Nem kell az interneten keresgélnie, vagy ha az ott talált telefonszámot nem veszik fel, akkor azon aggódnia, hogy milyen más számot hívhatna, hiszen az új rendszer révén bármilyen szintű ellátásra is van szüksége, azt meg fogja kapni. Ennek a munkának természetesen, ahogy más országokban sem, Magyarországon sincs vége, mindig van és lesz új feladat, amit meg kell oldani. Ezt a fejlesztést azért tehetjük meg, mert az elmúlt években sok minden jóval stabilabbá vált a magyar egészségügyi rendszerben – fogalmazott Rétvári Bence. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában