Megelőzés

2023.02.26. 19:35

Muszáj szembenézni a dogproblémával, a megelőzés az ifiklub célja Halmajugrán

A kábítószer-használat megelőzése egyik fontos célja a halmajugrai ifjúsági klubnak.

Sz. Sz. I.

Váradi Ferdinánd (szemből) a tavaly júniusi, hajmajugrai Közösen könnyebb elnevezésű interaktív workshopon

Forrás: Czímer Tamás/Heves Megyei Hírlap

A Közösen a Jövőért Roma–Magyar Egyesület immár két esztendeje működteti azt az ifjúsági klubot, amelynek segítségével az egyéb céljaik és terveik mellett tenni szeretnének a drogprevenció területén és az egészséges életvitel érdekében is, tájékoztatott Váradi Ferdinánd elnök. Mint elmondta, érdemes tudni azt, hogy a kábítószer kipróbálása és a függőség két különböző szint. 

– A függőség egyik legfontosabb ismérve, hogy a szerfüggő valójában nincs annak tudatában, hogy neki bármiféle droggal kapcsolatos problémája volna. Ez a tagadás gyakran a családtagok részéről is megfigyelhető. A probléma megoldása azonban csakis összefogással lehetséges. A gondokkal való szembesülés sokszor minden fél számára fájdalmas. Ezek elviselésében, szakember bevonásával, sokat segíthetnek a hozzátartozói csoportok. Életre hívásukra a szervezetünk is nyitott, mert gyakran megfigyelhető, hogy ha egy problémás családban megoldódnak a gondok, akkor a fiatalok a szer használatát könnyebben hagyják abba – foglalta össze a teendőiket Váradi Ferdinánd.


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában