Nemes hagyomány

2023.02.04. 15:14

Tizenhat új fertálymestert avattak, akadt, akinek a dédapja is viselte e tisztet + fotók

Folytatták a 18. századi hagyományt, egy évre új fertálymestereket választottak Egerben.

T.B.

A fertálymestereket a hagyományoknak megfelelően avatta fel Várkonyi György

Forrás: Huszár Márk/Heves Megyei Hírlap

Szentmisével kezdődött, bállal zárul a fertálymesterek avatása Egerben. Szombaton délelőtt tíz órakor a bazilikában Koós Ede celebrált misét az új és leköszönő fertálymesterek, valamint védőszentjük, szent Apollónia tiszteletére. Áldását kérte a testület tagjaira, akiknek küldetései közé tartozik, vigyázzanak az értékekre, nem csak Egerére, a kereszténységére is. Kérte, a tagok fogadják el az egyház egészséget közvetítő szerepét. Beszédében kitért arra, hogy szerinte a nyugati világ elveszíti keresztény voltát, lassan üldözni fogják a vallást, mint Rómában. Amikor az alexandriai Szent Apollónia vértanúhalált halt, még hivatalosan nem volt keresztényüldözés, de terjedt az akkor birodalomellenesnek vélt vallással szembeni ellenszenv. Az akkori időszakot a mostanihoz hasonlította.

A mise után a testület tagjai a Városházára vonultak át, ahol Várkonyi György, a fertálymesterek kapitánya előbb a leköszönőkhöz szólt, akiknek nehéz időszak jutott járvánnyal, bezárkózó társadalommal, ezt kellett újra közösséggé formálni. Az újaknak, akiket az egyes negyedek jelöltek, majd a fertálymesterek választottak meg, azt mondta, nagy feladatot kaptak. Egy évig képviselik az egrieket a nyilvánosság előtt. Nemcsak a múltat, a jelent is képviselik, szükség lesz a megújulásra. Föl kell karolniuk az elesetteket, meg kell oldaniuk a problémákat.

Ezt követően bemutatták az új fertálymestereket, akik Mirkóczki Ádám polgármester segítségével letették esküjüket. A polgármester is szólt pár mondatot a megjelentekhez. Kifejtette, sok mindenre büszkék az egriek, legfőképp a lokálpatriotizmusukra, amit a fertálymesterek jelképeznek. Nincs ma közjogi megfelelőjük, de tisztelegnek a sok generációs hagyomány előtt, s van jelen küldetésük is, a közösségszervezés és a szolidaritás, amely kezd kiveszni a társadalomból. A család és más közösségek helyett az egyének kerülnek az előtérbe, ezért van szükség a szolidaritásra, ennek előmozdításához sok kitartást kívánt a testület tagjainak. A jelen válságait csak így lehet legyőzni, a közösség érdekeit az egyéniek elé kell helyezni.

A generációk adják egymásnak e tisztséget, mely felelősséggel is jár
Forrás: Huszár Márk/Heves Megyei Hírlap

Az új fertálymesterek nevében Rázsi Botond mondott köszönetet kifejtve, hogy súlyuk van a hagyományoknak. Megemlékezett arról is, hogy a köpenyeket édesanyja varrta és száz éve a dédapja is fertálymester volt. Kiemelte, mindenkinek van személyes kötődése, ami segít abban, hogy teljesítsék fogadalmukat. Éljenek benne, teljesítsék kötelességüket, ha terhes is, ha szükség is van önfeláldozásra.

Ezt követően Várkonyi György átadta a fertálymesteri okleveleket is, röviden ismertetve az egyes negyedek történelmét. Az első feljegyzés az egri fertálymesterekről 1711-ből való, utoljára Felsővárosnak és Felnémetnek lett fertálymestere.

Az új fertálymesterek a negyedek sorrendjében: Juhász József, Kelemen József, Sándor József, Farsang Sándor, Osváth Tamás, Sinka Zsolt, Nemes Róbert, Zaja István, Kormos Csaba, Rázsi Botond, Kiss Attila, dr. Tanárki-Fülöp István, Farkas Attila, dr. Juhász István, Prokaj László, Zakar Csaba.

Az Egri Lokálpatrióta Egylet este bált is szervez a fertálymesterek tiszteletére a Hotel Egerben.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában