Megegyezés

2023.02.08. 14:06

Több mint 20 milliót fizetett a város az újhatvani posta újranyitásáért

Sokalltuk az újhatvani postahivatal újranyitásáért kért összeget, de kifizettük, mert nyolcezer ember nem maradhat szolgáltatás nélkül – jelentette ki Horváth Richárd polgármester.

Tari Ottó

Megmenekült a posta, de ennek ára volt

Forrás: Albert Péter/Heves Megyei Hírlap

A Magyar Posta Zrt. 21 millió forintot kért az újhatvani posta újbóli megnyitásáért - közölte Horváth Richárd hatvani polgármester.

– Többször tárgyaltunk erről az illetékesekkel, mert úgy gondoltuk, a városrészben élő nyolcezer ember, köztük idősek, nem maradhatnak postahivatal nélkül – mondta az önkormányzat első embere. – Korábban volt itt pénzintézeti fiók is, ami megszűnt, vagyis már szűkült a szolgáltatások köre, s úgy gondoltuk, ez nem jó így. Korábban a város megvásárolta az egykori takarékszövetkezet helyiségeit a posta kívánalmainak megfelelően, igyekeztünk minden elvárásuknak eleget tenni, ezért is váratlanul ért bennünket, amikor bejelentették, hogy az újhatvani létesítmény is azok közé tartozik, amit bezárnának.

Mint arról beszámoltunk, az önkormányzat saját költségén vásárolt és felújított egy nagyobb épületet, amit a Magyar Posta igényei szerint alakítottak ki 40 millió forintból. A bérleti díjat kedvező konstrukcióban, havonta csaknem 36 ezer forintban állapították meg, ami végig változatlan maradt.

A tavaly ősszel bejelentett intézkedés egyébként az újhatvani postahivatal mellett a vasútállomáson évtizedek óta működő kis postát is érintette, de a főként az előbbi „verte ki a biztosítékot”.

Horváth Richárd az újranyitás érdekében történő tárgyalásokról november elején elmondta: a Magyar Posta vezérigazgatója mellett több más illetékest is megkerestek, a Parlamentben folytatott megbeszélésen Fónagy János államtitkár és Szabó Zsolt országgyűlési képviselő is jelen volt.

– A posta megmaradásának a feltételei nem egyszerűek, a tárgyalás során elhangzott például, hogy az üzemeltetés teljes költségének – a rezsi mellett a bérköltségnek is – 50 százalékát át kellene vállalnia önkormányzatunknak – jelentette ki az elmúlt év végén Horváth Richárd. – Tudni kell, hogy városunk költségvetése 2023-ban igencsak szűkös lesz, mivel a bevételi oldal mintegy egyharmada, becsléseink szerint 1,2 milliárd forint hiányzik. Ennek ellenére minden megteszünk, hogy a posta megmaradjon.

Horváth Richárd mostani szavaiból az következik, hogy irreálisan magasnak tartották a Magyar Posta által kért 21 milliót, de – mint fogalmazott – a helyiek érdekében „bevállalták”.

– Nagyon sokan felháborodtak, amikor a tervezet napvilágot látott, s most, hogy kedvezőbbre fordultak a dolgok, többen kifejezték elégedettségüket. Reméljük, a jövőben nem állítanak hasonló helyzet elé bennünket – zárta szavait a polgármester.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában