Programajánló

2023.03.30. 20:00

Ámokfutók, Manuel, Animal Cannibals - fantasztikus hétvége elé nézünk Hevesben

Heves vármegyében nem lehet unatkozni, ugyanis ismét színesebbnél-színesebb programokból válogathatunk.

HEOL

Péntek

Egerszalók Tüzet viszek címmel egri tűzzománcalkotók közös kiállítása nyílik meg a St.Andrea Galériában március 31-én 17 órakor. Köszöntőt mond és borbemutatót tart ifj. Lőrincz György. A kiállítást megnyitja E. Gál Éva képzőművész, a moderátor Teleki Klári művészetpártoló lesz. A tárlatnyitón közreműködik Daróczi Ilona bábszínész és előadó, illetve Turpi, zenész. A kiállítás megtekinthető május 17-ig, a St. Andrea Szőlőbirtok nyitvatartási ideje alatt. 

Eger A Kőlyuk út 2-ben, vagyis a Broadway Monkeyban Manuel dalaitól dübörög a helyiség. A 2023-as szezonban Manuel már teljes zenekari kísérettel lép színpadra, így a legismertebb dalait is újként hallgathatjuk meg, ráadásul új nagylemezének szerzeményeit is bemutatja az este folyamán. 

Eközben Akusztikus Péntekre várják az érdeklődőket az egri Szépasszonyvölgy 46. pincéjében. Finom borokkal, kézműves falatokkal is kedveskednek a kikapcsolódni vágyóknak és mint azt a szervezők írják, az sem baj, ha táncra perdülünk az este folyamán! Az Akusztik Duo este hét órától húzza a talpalávalót, amelyre a belépés ingyenes, azonban az asztalfoglalás ajánlott a +36 30 178 7042-as telefonszámon.

Gyöngyös március 31-én délután öt órától kezdetét veszi az Egészségklub a központi könyvtárban.

A rendezvény plakátja
Forrás: brody.iif.hu

Szombat

Eger A megyeszékhely legújabb szórakozóhelyén, a Broadway Monkey-ban egy fergeteges retró buli keretein belül fellép az Animal Cannibals, Peat Jr. és az Ámokfutók is. Az este rezidense pedig Endru lesz.

A Harlekin Bábszínház Pirosmalac című bábjátéka Egerben a Bartók Béla tér 6. szám alatt remek kikapcsolódást kínál a gyerekek számára szombaton 11 órától. Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy asszony. Ennek az asszonynak nem volt gyermeke és nem telt úgy el nap, hogy ne kérte volna az égieket, adjanak neki egy fiúcskát vagy egy kisleányt. Imája egyszer csak meghallgatásra talált, de csodák csodájára a gyermek nem volt egyéb, mint egy kismalac… Aki kíváncsi rá, hogyan alakul a kedves, szeretnivaló jószág sorsa, és milyen megpróbáltatásokat kell kiállnia, míg elnyeri méltó jutalmát, az nézze meg az élőzenés, izgalmakban és vidámságban bővelkedő előadást.

Este 18:00 - 19:30 között pedig a Hatodik pecsét című darabot nézheti meg a közönség.

A Gárdonyi Géza Színházban délután három órától a Szerelem című táncelőadást követheti figyelemmel a közönség, amelynek premierjéről korábban már beszámoltunk portálunkon

Hatvan Az Ady Endre Könyvtárban - Kossuth tér 3. - Húsvéti Játszóházzal kedveskednek a kicsiknek. 

A program plakátja
Forrás: Grassalkovich Művelődési Ház

A Grassalkovich-kastély dísztermében este hat órától az Ars Nova Sacra Énekegyüttes koncertjét hallgathatjuk meg.

Vasárnap

Eger A BEN Egyesület április 2-án az Autizmus Világnapja alkalmából sétát szervez, amelyre tisztelettel meghív minden érdeklődőt. A sétán Badacsonyiné Bohus Gabriella, a város legismertebb idegenvezetője osztja meg különleges és értékes gondolatait, illetve a Kutyaköztársaság terápiás segítő kutyái kísérik az érdeklődőket az út során. Délután hat órától veszi kezdetét a gyülekező a Bazilika előtt, ezután séta következik a történelmi belvárosban. Hét órakor a Dobó szobornál Flashmob, majd ünnepi köszöntő veszi kezdetét. 19.15-től pedig a "Ragyogj Kéken!" kampányhoz csatlakozva a Dobó szobor immár 8. alkalommal kék megvilágítást kap.

Hatvan Megemlékezést tartanak a Hatvani csatában elesett magyar hősökről délelőtt 10 órától a Kossuth téren.

A megemlékezés plakátja
Forrás: hatvaniturizmus.hu

A VOKE Liszt Ferenc Művelődési Házban pedig délután 4 órától a Mazsola és Tádé című zenés bábjáték nyújt felejthetetlen szórakozást a gyerekeknek.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában