Őrszemek portyáznak

2023.03.05. 06:56

Egri orvosok, jogászok szemetét is megtalálták már a Szalában

Szervezetten hordják a szemetet a Szalába, de szerveződnek a helyiek is.

Szabadi Martina

Több helyen halmokban áll a szemét a Szala városrészen

Forrás: Huszár Márk/Heves Megyei Hírlap

Mint ahogy arról már beszámoltunk, rég látott hulladéktenger borítja a Szala városrész egyes utcáit. Farkas Attila alpolgármester elmondta, nagyjából 60 tonna szemét fedi most a Verőszala és Árnyékszala utcák környékét.

– Másfél hónapja szereztünk tudomást a helyzetről. Több alkalommal jártunk is a helyszínen  Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság munkatársaival közösen, jegyzőkönyv is készült. Ennek a szemétmennyiségnek a felszámolása nagyjából ötmillió forintba kerül majd. Valóban igaz, hogy néhány nem túl rendszerető szalai lakoson kívül a hulladék nagy részét más városrészben élőknek köszönhetik a helyiek. Konkrétan teherautóval hordják oda, legutóbb például egy olasz rendszámos autóval vittek be építési törmeléket. A legvalószínűbb, hogy szervezetten történik mindez, gondolva, hogy majd nem tűnik fel a többi szemét között, vagy a helyiek elviszik a balhét – részletezte az alpolgármester.

Mint mondta, találtak már orvosi leleteket, klímacég szemetére is bukkantak, de jogászok, doktorok egykori tulajdonát is meglelték a halmok közt.

– Könyvek is gyakran vannak a szemét között. Érthetetlen, hogy ha már idáig elhozzák, akkor miért nem a hulladékudvarba viszik a szemetet, vagy miért nem kérnek lomtalanítást, ingyenesen. Eddig azért nem számoltuk föl a lerakókat, mert forrás kellett hozzá, s ehhez nemrégiben fogadtuk el a költségvetést. Másrészt szeretnék egy közösségi szemétgyűjtést szervezni, hogy legalább a munkadíján csökkentsünk a felszámolásnak. Egyébként a Szaláért Tevők Csoportjával (SZATECS) jól együtt tudunk működni, az öntevékeny csoport tagjai elkötelezettek. Elindult a Szem-mozgalom, ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az életkörülmények javulását óhajtó helyiek járőröznek amikor tehetik. Ennek köszönhetően már több elkövetőt lefüleltünk, s talán van hatása a büntetésnek, mert kétszer még nem volt dolgunk ugyan azzal a szemetelővel – mondta Farkas Attila.

Hozzátette, hogy a Oroján Sándor (Fidesz-KDNP) frakcióvezető, a Szala-városrész képviselője is, de ő egyszer sem jelezte a hulladékproblémákat az önkormányzat dolgozóinak. 

– Ha a szemét nem tűnik fel az önkormányzatnak és kifejezetten nekem kell jelezni, akkor az elég nagy probléma. Egyébként nekem jelezték az ott lakók és hivatalos bejelentés is született. Inkább megoldani kellene ezt a helyzetet, nem egymásra mutogatni. De megelégednék azzal is, ha minden más ügyben is lépnének amiben korábban kértem, de máig nem történt semmi. Ezt az egymásra mutogatást pedig óvodás stílusnak tartom – reagált Oroján Sándor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában