Ruhabörze

2023.03.05. 11:11

Ismét a rászorulókon segítettek Hatvanban

Szombaton jótékonysági ruhabörzét szervezett a Hatvani Karitatív Összefogás Egyesület. Az esemény célja ez alkalommal is a rászoruló családok megsegítése volt.

T. O.

Sokan látogattak el a jótékonysági rendezvényre

Forrás: Albert Péter/Heves Megyei Hírlap

„A Máltai Szeretetszolgálat, a Hatvani Nőegylet és a Liszt Ferenc Nyugdíjas Klub tagjainak gyűjtéséből került ki a mai kínálat. Örülünk, hogy segíthettünk!” – olvasható a civil szervezet közösségi oldalán.

A Szeretet Szombat elnevezésű kezdeményezésre ezúttal is több mint félszázan látogattak el. Az ingyenes ruhabörzén egyebek közt ruhák, kabátok, plédek és függönyök közül válogathattak a megjelentek.

A börzét tavaly kétszer is megrendezték, és olyan sikeres volt, hogy idén is több alkalommal szeretnék hasonló akcióval segíteni a rászorulókat – nyilatkozta Smidné Vereb Julianna, a Hatvani Karitatív Összefogás Egyesület elnöke.

Legutóbb karácsony előtt tartottak Szeretet Szombatot, akkor az eseményt Horváth Richárd polgármester is méltatta Facebook-bejegyzésében. „Nagyon köszönöm az önkéntesek és a karitatív szervezetek önzetlen munkáját! A gondoskodás közösségünk egyik alapvető jellemzőjévé vált. Mi, hatvaniak törődünk egymással!” – írta az önkormányzat első embere.

A Hatvani Karitatív Összefogás Egyesületet húszan alapították, mostanra pedig már rengeteg önkéntes segíti a munkájukat.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában