Konfliktus

2023.03.23. 17:08

Lengyel testvérvárosokat ígér Egernek a DK, ha megnyerik az önkormányzati választást

A DK szerint a lengyel-magyar barátság már nem a régi.

Sz. M. L.

Balla Péter testvérvárosokat szerezne Egernek

Forrás: Huszár Márk/Heves Megyei Hírlap

Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció (DK) országgyűlési képviselője és Balla Péter, a DK egri vezetője tartott kerekasztal beszélgetést és sajtótájékoztatót arról a lengyel-magyar barátság napján, hogy milyen módon változott meg a két ország viszonya az elmúlt években meglátásuk szerint.

– Az elmúlt évszázadokban komoly összefonódásokat ismerünk a két nép történelmében, melynek, az akkori politikai diskurzusnak hatására a lengyel-magyar barátság elmélyült – mondta Balla Péter csütörtök délután a DK egri irodájában a hallgatóságnak. 

– Ám az Orbán-kormánynak sikerült elérni, hogy páriaként tekintenek a magyarokra a lengyelek, s a hírek szerint már a V4-ekben, a visegrádi Együttműködésben sem tartanak igényt a részvételünkre. Eközben a DK árnyékkormánya igyekszik a kapcsolatot ápolni a lengyelekkel, s így kell tennie Egernek is. Sajnos a helyi politika arról szól Mirkóczki Ádám polgármester és  Oroján Sándor Fidesz frakcióvezető és köreik között, hogy ki tud nagyobbat mondani, ki tudja jobban kritizálni a másikat. A DK viszont szeretné a város és Lengyelország kapcsolatát felkutatni, erősíteni a külkapcsolatokat. Így arra kérem az egrieket, hogy akinek ilyen múltbéli összefonódásról, történetről, rokonságról tudomása van ossza meg velünk. Ígérem, ha a DK megnyeri az önkormányzati választást Egerben, testvérvárosi kapcsolatot alakítunk ki ezekkel a helyekkel – mondta Balla Péter. 

Gréczy Zsolt elmondta a DK-nak fontos a lengyel nép barátsága, ám a konfliktust elmélyítette az orosz-ukrán háború.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában