Közgyűlés

2023.03.30. 20:08

Nem változik az egri közétkeztetés, így döntöttek a képviselők

Újabb napirendi pontokkal folytatódott a csütörtöki egri közgyűlés.

HEOL

Juhász Ádám, a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője a közgyűlésen

Forrás: Huszár Márk/Heves Megyei Hírlap

A közétkeztetési előterjesztéssel kapcsolatban Bódi Zsolt elmondta, nem szeretné, hogy a javaslat vége az legyen, hogy rossz minőségű ételt kapnak az óvodások. 

Orosz Lászlóné javasolta, hogy ha nem akarnak a konyhák fejlesztésére pénzt fordítani, akkor egy vendéglátós bizományiban is bérelhetnek eszközöket. A képviselők közül többen is aggodalmukat fejezték ki az étkeztetés kiszervezésével kapcsolatban. Bódi Zsolt kérte, hogy hallgassák meg az óvodavezetőket. Gál Judit elmondta, mindennapos kapcsolatban vannak a szakácsaikkal, figyelni fognak, hogy tápláló ételt kapjanak a hátrányos helyzetű gyermekek. Nyitottak a racionalizálásra.  

Nagy Katalin, a belvárosi óvodák vezetője is elmondta, nyitott rá, hogy leüljenek és racionalizálásról beszéljenek. A kertvárosi óvodák vezetője, Bocsiné Percze Andrea elmondta, hogy egyetért vezetőtársaikkal, de sajnos épp az ő konyhájuk rossz állapotú, most például elromlott a sütőjük. Szerinte a humánerőforrás problémák is nehezítik az önálló konyhák működtetését. Úgy véli, körbe kellene járni a témát közösen. Legfontosabb szerinte a minőség. 

– A szülő azt hiszi el, amit mi mondunk. Mivel ő nem eszik az ételből, nem tudja, hogy az jó vagy rossz. Jelenleg is vannak minőségbeli problémák – fogalmazott. 

A képviselők nem szavazták meg a közétkeztetés változtatásait.

A képviselők döntései szerint idén is avatnának az Egri Csillag sétányon emléktáblát. Az Eger Sikeréért Egyesülettől, mint a rendeletben szabályozott javaslattevőtől beérkezett ajánlás szerint 2023-ban Csank János magyar labdarúgókapus, labdarúgó-edző, a magyar labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya és Koltai Lajos, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar operatőr, rendező, érdemes művész, Eger díszpolgára kapják az elismerést Eger városáért végzett munkájuk alapján. 

A képviselők megszavaztak 3 millió forintot a Jelenlét ház működésére. Ugyanis jelenleg az alapítvány nem tudja kifizetni a számlákat, mivel a ház finanszírozása 2022 decemberében elfogyott, azonban a szakemberek úgy döntöttek, hogy a kialakult helyzet miatt és a szociális szakmai etikai és szakmai alapokat figyelembe véve nem hagyhatják cserben a roma közösséget. 

Önkéntes munkában folytatták a ház működtetését. Azonban államilag ez a Családsegítő- és Gyermekjóléti Központ feladata lett volna. Csökkentett nyitvatartással (kedd, szerda, csütörtök, péntek) az alábbi szolgáltatásokat biztosították és biztosítják a mai napig: szociális ügyintézés, szabadidős programok szervezése, adományközvetítés (Élelmiszer Bank) korrepetálás, lemorzsolódás csökkentés. Mivel a szalai közösségi házat bezárták, ennek forrását fordították az üzemeltetésre. 

Simon Adrián, a Kemping lakópark világításával kapcsolatban kérte az önkormányzat segítségét. Arról érdeklődött, hogy áll a világítás átvétele. Elmondta továbbá, hogy a területen élők szeretnének lakossági fórumot tartani. Szeretné, ha megoldást találnának és ha az ügynek lenne felelőse lenne és megoldási határideje.

– Az önkormányzatnak nem lenne kötelessége átvenni a közvilágítást, de természetesen az egri adófizetőkre tekintettel folyamatban van az ügy. Közeledünk a végcélhoz. Közgyűlési döntésre lesz majd szükség – mondta Minczér Gábor.

– Előjött az ideje ÁFA fizetési kötelezettségnek, mely a tulajdonost terheli és máris nem olyan gyors az átadási szándék. Felháborító, ami történt – mondta Mirkóczki Ádám.  

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában