Kritika

2023.03.29. 17:01

Saját sikerének adja el a Momentum az elkerülős döntést az egri alpolgármester szerint

Eger két alpolgármestere sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy a Momentum hazudott róluk.

Sz. M. L.

Minczér Gábor a keddi lakossági fórumon

Forrás: Berán Dániel/Heves Megyei Hírlap

– Az Építési és Közlekedési Minisztérium által szervezett keddi fórumon nem voltak annyian, mint ahány embert érint. Ugyanakkor számos kérdést sikerült tisztázni az eseményen – mondta Minczér Gábor alpolgármester, a Farkas Attila alpolgármester társával közösen tartott sajtótájékoztatón szerdán.

Mirkóczki Ádám polgármester már hónapok óta mondja, hogy nem szabad politikai kérdést csinálni az elkerülő út ügyéből. Sajnos azonban politikai percemberek saját haszonszerzésre próbálták fordítani az ügyet. Megindult egy hazug kampány a városvezetés ellen. Azt mondták, hogy a belső nyomvonalat akarjuk illetve azt is állították, hogy nem akarjuk az utat. Ám tegnap Lázár János ezügyben is tiszta vizet öntött a pohárba. Továbbá bejelentette, a külső nyomvonal tervezésére ad megbízást – emelte ki Minczér Gábor. Hozzátette, az ügy rámutatott, hogy nem az önös politikai érdekek, hanem a város érdeke mentén kell politizálni.

Arról is beszélt, hogy jó döntés született szerinte, hiszen a majdani külső elkerülő feltárja a város keleti terjeszkedésének lehetőségét. Farkas Attila kiemelte, hogy a körzeteben élőkkel is egyeztetett a belső nyomvonalról, illetve tavaly a tervezőknek is írt egy levelet arról, hogy a belső nyomvonal károsan befolyásolja az egriek életét.

– Egészen elképesztő, hogy a Momentum a tegnapi döntést saját politikai sikerének könyveli el. Ez nem a pártokról hanem az egriekről szólt – szögezte le.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában