Iskolai botrány

2023.03.02. 07:24

Súlyosan elítélendő visszaélni a gyerekek kiszolgáltatottságával, vallja a gyöngyösi háziorvos + videó

Dr. Mangó Gabriella szerint a mai gyerekek nagyon kiszolgáltatottak érzelmileg, és nehéz megítélni, hogy egy 15 éves gyerek valóban el tudja-e dönteni, mit akar.

F. V. E.

Dr. Mangó Gabriella

Forrás: Markovics Gábor

Dr. Mangó Gabriella, gyöngyösi háziorvos elmondta véleményét a Ripostnak az egész országot sokkoló óbudai iskolai botrányról. 

Úgy tapasztalja, a mai gyerekek érzelmileg sokkal kiszolgáltatottabbak, mint a korábbi generációk.

 – Nem tudom, hogy azért-e, mert jobban el vannak kényeztetve, de az is lehet, hogy kevesebb szülői szeretetet vagy figyelmet kapnak, ezért is különösen felháborító, amit a Krúdy iskola pedagógiai asszisztense csinált. A 40 éves B. Zs. a neten büszkélkedett vele, hogy 15 éves fiúval volt szexuális kapcsolata. Ha valaki pedofil, kiskorúak fotóit nézegeti szexuális céllal, netán nemi kapcsolatot létesít kiskorúakkal, ez egy felnőtt esetében  súlyos dolog, függetlenül attól, hogy a kapcsolat hetero- vagy homoszexuális. Visszaélni a gyerekek kiszolgáltatottságával, akár családon belül is, mindenképpen súlyosan elítélendő – írta meg a ripost.hu dr. Mangó Gabriella véleményét. 

A háziorvos valószínűnek tartja, hogy az a fiú, aki ilyen abúzusnak lett az áldozata, pszichológusra szorul. Ugyanakkor az is lehet, hogy helyén kezeli a dolgot, és annyira nem viselte meg. Ezt nehéz megítélni, mint ahogyan azt is, hogy egy 15 éves gyerek valóban el tudja-e dönteni, mit akar. 

A bizalom megszerzése és megtartása nagyon fontos. Számít az, hogy a szülő és a gyerek mennyit beszélget erről a témáról, vagy eltitkolt téma-e. Fontos az, hogy mennyire foglalkoznak a gyerekeikkel, vagy mennyit hagyják magára, hiszen például három műszak mellett nehéz a nevelés.

A háziorvos szerint a mai gyerekek bár hamarabb érnek szexuálisan, de érzelmileg és gondolkodásban fejletlenebbek, mint a 20-30 évvel ezelőtti generációk, írta a Ripost. 

– Ma egy gyerek szinte az interneten nő fel, szabadabb a szexuális tartalomhoz való hozzájutása, korábban jut hozzá minden információhoz. Valahol ez lehet jó is, de ha nincs kibeszélve ottnon, akkor bizony a hátrányára válik. Én valahogy azt látom, hogy míg szexuálisan talán érettebbek, addig érzelmileg, pszichésen és akár gondolkodásban is kevésbé azok a mostani gyerekek, mint az internet előtti életben volt a hasonló korosztály – mutatott rá dr. Mangó Gabriella. 

A Ripost arról is beszámolt, B. Zs. több fiúval is kikezdett, ezekről és a szexuális együttlétekről videókban számolt be. B. Zs., az óbudai Krúdy Gyula általános iskolában dolgozó pedagógiai asszisztens azzal büszkélkedett videójában, hogy 39 évesen egy 15 éves fiúval létesített szexuális kapcsolatot. Ráadásul egy posztja azt is bizonyítja, hogy az iskola tudott erről, mégsem tettek feljelentést. Inkább eltussolni igyekeztek a dolgot a tanártüntetések egyik centrumában, a Krúdy Gyula Angol–Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában. Azt sulykolta a diákokba, hogy homofóbok a szüleik. B. Zs. kiskorúakkal fotózkodott és a képeket kitette a világhálóra. A posztja alatt egy ismerőse figyelmeztette, hogy szülői beleegyezésre van szükség ahhoz, hogy kiskorú gyerekek képmását közzé tegye az interneten. Erre a tanár az érvényes jogszabályokat kezdte gúnyolni, és arra hivatkozott, hogy a gyerekek szülei homofóbok.

– Sok diák követi B. Zs. 18 pluszos videóit. Az egyikben arról beszélt, „Eddig semmi bajotok nem volt a homoszexualitással, viszont ez a tény, hogy 15 éves szeretőm van, sokaknál kiverte a biztosítékot” – mondja a videóban, majd nagyképűen hozzáteszi, hogy „tudományosan felhomályosít mindenkit, hogy ez nem pedofília, hanem efebofília, hiszen a fiú már betöltötte a 14. életévét.” Az erőszakos férfi arra hivatkozott, hogy majd a jogvédők meg a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete őt megvédi, és szerinte az ez ellen tiltakozó szülők homofóbok – írta meg a ripost.hu. 

A Metropol megtalálta a férfit, de nem akart nyilatkozni, hanem elmenekült a kérdések elől. Íme erről a videó:

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában