Megállapodás

2023.04.04. 17:50

A Szent Kereszt kápolna érdekében dolgozik együtt a Kaptárkő az egri várral

Több program is megvalósul a partnerség alatt.

M. H.

Közös cél, hogy a Szent Kereszt kápolna építéstörténetét és eredeti berendezését szakszerűen feltárják, dokumentálják és bemutassák

Forrás: Berán Dániel/Heves Megyei Hírlap

A Dobó István Vármúzeum és a Kaptárkő Természetvédelmi és Kulturális Egyesület együttműködési megállapodást kötött a Nagy-Eged-hegyi Szent Kereszt kápolna kutatásának elősegítése tárgyában kedden. A Kaptárkő Egyesület szervezésében 2020 óta tartó, az Nagy-Eged hegyi Szent Kereszt-kápolna építéstörténetére vonatkozó önkéntes alapú kutatások folynak, melyekhez a Dobó István Vármúzeum Régészeti Osztályának munkatársai 2021-ben csatlakoztak. Tekintve, hogy az együttműködés azóta is folytonos és eredményekben gazdag, a felek együttműködési megállapodásban rögzítik a közös munka kereteit.

A Kaptárkő Egyesület és a Dobó István Vármúzeum közös célja, hogy a Szent Kereszt kápolna építéstörténetét és eredeti berendezését szakszerűen feltárják, dokumentálják és bemutassák. Ennek érdekében 2023-ban az önkéntes kutatáshoz kapcsolódóan több jelentős kulturális és tudományos program – tervásatás, időszaki kiállítás és konferencia– is megvalósul.

A tervásatás az engedélyezési folyamat zárulásától függően május első felében zajlik a vármúzeum régészei, helyi önkéntesek, illetve a Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti Régészeti Intézete munkatársainak részvételével a kápolna romjainál, melynek kiemelt célja az építéstörténeti periodizáció megállapítása.

Június 2-án a Régészet Napja vári programsorozathoz kapcsolódóan a kápolna építéstörténetét, berendezését és régészeti leletanyagát bemutató időszaki kiállítás nyílik az egri várban, az érdeklődők itt láthatják először az újonnan megtalált, a hegyi kápolna berendezéséhez tartozó több mint hetven centiméter magas, kiemelkedő kvalitású rokokó ereklyetartót.

Októberben az eddigi kutatási eredményeket bemutató egész napos konferencia helyszíne lesz az egri vár; melyen a kápolnával és építtetőjével, Barkóczy Ferenccel kapcsolatos helytörténeti, régészeti, művészettörténeti előadásokon túl a hegyi kápolna eredeti főoltárképeként azonosított festmény restaurálásáról is minden új információt megtudhatnak a résztvevők a Magyar Képzőművészeti Egyetem Restaurátor Tanszéke jóvoltából, ahol a festmény restaurálása jelenleg is folyamatban van.

A keddi eseményen beszámoltak a húsvéti programokról is. Egészen péntektől hétfőig várják az érdeklődőket, lesz mesterségbemutató, hímes tojás készítés, íjászkodás, tojáspatkolás, kiállat simogató is. Egyéb programokról is szóltak, így a vármúzeumban már készülnek a költészet napjára illetve a Múzeumok Éjszakájára is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában