2023.04.22. 11:37
A tizenötödik templomi koncert megtartására készülnek Mezőtárkányban
A Mezőtárkányi Templomi Tavaszköszöntő koncert minden év kitüntetett közösségi eseménye a Heves vármegyei településen, melynek megálmodója és lelkes szervezője Pásztor István alpolgármester.
A koncerteknek a templom csodálatos akusztikájú adottságaival tökéletes helyszíne
Forrás: Beküldött
– Valóban tizenöt évvel ezelőtt álmodtam meg a tavaszköszöntő templomi hangversenyt. Akkor csak reméltem, hogy ilyen szép kort ér meg. Emlékszem mikor Tóthné Szabó Anita polgármester asszonnyal felkerestük Szemenyei Péter plébános urat elképzelésünkről, csodálkozó szemekkel nézett ránk. Megnyugtattam, hogy nem Zalatnay Sarolta lenne a fellépő – idézte fel a kezdeteket Pásztor István alpolgármester.
Az első művész, aki megtisztelte a mezőtárkányiakat Vincze Lilla és a Mély kék szalon zenekara volt. Ők léptek fel a tizedik jubileumi esten is, amely alkalomból nagy megtiszteltetésnek vették, hogy Beer Miklós váci megyéspüspök vállalta a fővédnökséget.
Vincze Lilláékat két alkalommal Marosvásárhelyről a GRAAL együttes követte, majd érkeztek sorba az előadók: az Imperfectum együttes, Silye Jenő barátaival, Mészáros János Elek – két alkalommal –, Beregszászi Olga, Varga Attila és a Boanergész együttes, Tamás Gábor, László Attila, Homonyik Sándor vonós akusztikus kísérettel, Vadkerti Imre és zenekara.
– Mindig olyan előadókat szólítok meg, kiknek múltja, embersége, tisztessége vállalható a templom falain belül is. Idén a tizenötödik alkalommal egy olyan párost láthatunk, hallhatunk, akik még együtt most lépnek fel először közönség előtt. Ők Nem mások mint Tóth Zoltán – Ex-Republic és László Attila – mondta az alpolgármester.
Pásztor István közlése szerint az est minden alkalommal ingyenes volt. Ezt úgy tudták elérni, hogy az önkormányzat, támogatók, pályázatok jóvoltából mindig sikerült úgy gazdálkodni, hogy az érdeklődőknek ezt a gesztust megtegyék. Így olyanok is élvezhetik az előadást, akik ezt egyébként nehezen tehetnék meg.
– Itt is szeretném megköszönni az egyre növekvő számú támogatóinknak, hogy évről évre önzetlenül, lelkesen segítenek. Láthatják azt az érdeklődők számából azt is, hogy nem rossz helyre kerül amit adnak. Az önkormányzatnak, polgármester asszonynak, képviselőtársaimnak, a nem látható, nem olvasható segítőknek, Szemenyei Péter és Papler Pál plébános úrnak, hogy helyet adtak és adnak a rendezvénynek. Köszönet jár Sipos Attilának, aki tizennégy éven át magas színvonalon "vezényli", konferálja a rendezvényt. A Szent István rádiónak, akik a kezdetek óta önzetlenül vállalták az esemény beharangozását, Balsai Tamásnak a mindig igényes hangosítását, feleségemnek az itthoni segítséget. Vele választjuk ki az előadókat, beszéljük meg a lehetőségeket.
A kezdetektől – immár 16. éve – segíti az alpolgármester munkáját Sipos Attila, aki a helyi kulturális rendezvények, átadók, ünnepségek mindenkori konferálója István mellett. Művelődési ház vezetőjeként, történelemtenárként, iskolai igazgatóhelyettesként is sokféle tevékenységgel segíti, segítette a helyi közösség életét. Őt kérdeztük arról, hogy számára mit jelent a 16 év templomi kulturális eseménye.
Szavai szerint megtisztelő, hogy az önkormányzat vezetői kulturális misszióját segítheti. A templomi koncertek évről évre nagyon magas színvonalat képviselnek. A 15. tavaszköszöntő és – egy őszi, Covid miatt csúsztatott programot minden évben sikerül megvalósítani.
– Számtalan pozitív visszacsatolást kapunk. Sokan visszatérő látogatók a környékbeli településekről, Egerből és sokszor még távolabbról is. Van olyan hittantanárnő, aki kerékpártúrán a tanítványaival és a szülőkkel érkezik a templomhoz. A koncerteknek a templom csodálatos akusztikájú adottságaival tökéletes helyszíne. A látogatók amellett, hogy egy zenei élménynek lehetnek a részesei, a nagyszerű fellépők által értékes emberi gondolatokat kaphatnak. Megélhetik magyarságukat, az összetartozás felemelő érzését – fogalmazott Sipos Attila.
Szerinte a zene, szavak, gondolatok lelki katarzist okoznak. Megtisztulásban lehet részünk a szürke hétköznapok után, segít helyre billenteni lelki egyensúlyunkat a tavaszvárás jegyében. Lelki, szellemi töltekezés tehát minden koncert. A templom ahogy régen a hit és remény bástyája volt a vallás által, most a kultúra missziója által lett székhelye a töltekező lelkeknek.
Ők ott lesznek és várják a vendégeket, hogy újra egy nagy közösségi élmény részese lehessen mindenki, aki eljön.