Kínálat

2023.04.25. 07:00

Ígéretesen indul az idei eperszezon, Egerben már kétezerért is kapni kilóját

Zsendül, színesedik az egri piac. Megjelentek az eperárusok is, azt ígérik, jó lesz a szezon. Egynyári virágok, palánták is tarkítják a kínálatot.

Barta Katalin

Kezdődik az idei eperszezon. Az őstermelők bizakodók. Archív fotó

Forrás: Berán Dániel/Heves Megyei Hírlap

Egerben a minap reggel nyolc órakor tettünk egy könnyű sétát a Katona téri piacon. Nagy örömünkre megjelentek az első eperárusok. Ottjártunkkor pakolták a standra a friss árut. Szép, nagy szemű görög epret kínáltak 2500 forintért, s hoztak magukkal magyar árut is, amit egyelőre még a fóliából szüretelnek, s kilónként 5000 forintért kínálnak. – Ez a kezdő ár idén – mondta az árus, aki nagyon bizakodó volt az idei eperszezonnal kapcsolatban. Szerinte mire megjelenik a hazai szabadföldi eper, nagyjából 2000–2500 forinton állapodik meg a kilónkénti ára. Nagyobb mennyiségben május első felében árulják majd a magyar epret, s az időjárás alakulásától függően, június első felében, illetve közepén fejeződik be a szezon. 

Megtudtuk, Lajosmizsén vannak nagyobb ültetvények, az ottani őstermelők szerint kedvezett az enyhe tél a gyümölcsnek, bőséges termés várható. Természetesen a növekvő költségek ebben az ágazatban is megjelentek, ez az árakban is tükröződik, ám a termés várakozáson felülinek ígérkezik. A betakarítási költségek is nőttek, a szedők 1500 forintos órabérért vállalták a munkát. A korai fűtött fóliások jó szezont várnak, a hidegfóliások várhatóan kisebb termést takaríthatnak be idén. 

Egy másik standon csak görög epret kínáltak, félkilónkénti csomagolásban, nyolcszáz forintért. Vettünk a görög és a magyar portékából is kóstolónyi mennyiséget. Arra jutottunk, hogy a jóval olcsóbb importtermék is élvezhető. Illatos, édes, aromás. A magyar áru javára szól, hogy az állaga jóval lágyabb, lédúsabb, s az íze, illata is sokkal intenzívebb. 

Tovább-ballagva elégedetten nyugtáztuk, hogy az egynyári virágok is megjelentek a pultokon, méghozzá a tavalyi árakon. A muskátlit 500–750, a büdöskét cserepenként 300, az árvácskát 250, a mézvirágot 300 forintért adják. Az őstermelők ezen a fronton is optimisták. Úgy fogalmaztak, jót tett a termesztésnek az enyhe tél. A keresletre sincs panasz, mivel egyre többen díszítik kertjeiket, balkonjaikat ezekkel a virágokkal. 
Megszemléltük a palánta-kínálatot is. Itt húzósabbak az árak a tavalyinál, átlagosan 10–15 százalékkal kérnek többet a paradicsom-, paprika-, zeller-, karalábépalántákért. Ez azt jelenti, hogy a paradicsomtövek 400, a paprika-, – fajtától függően – 4–500, a karalábé- és a zeller- szálanként 80 forintba kerül. 

Aki kertészkedik, annak borsosnak tűnnek ezek az árak, de a jó termés reményében kifizetődik a be­ruházás. 
A kiskertet művelők azt mondják, a palántázással érdemes még egy kicsit várni. Hűvösek a hajnalok, április végén, május elején érdemes nekilátni az ültetésnek. Addig talán az árak is mérséklődnek valamelyest. 

Az egri piacon egyéb kincsre is leltünk. Egy aggteleki férfi szép kucsmagombát árult, kilónként hatezer forintért. Azt mondta, az idei csapadékos tavasznak köszönhetően a rendszeresen gombászók örülhettek, mert a korábbi évekhez viszonyítva szép példányokat lelhettek a termőhelyeken. A kucsmagomba szezonja április végéig tart, egy-egy esős nap után addig érdemes keresgélni az erdőben. Megjelent már a májusi pereszke is, ha szerencsénk van, az elkövetkező hetekben ezekből is gyűjthetünk egy kis csemegét. A gombaszakértő már munkába állt a piacon. Ha nem ismerjük fel megbízhatóan a fajokat, bizalommal fordulhatunk hozzá tanácsért. 
 

Finomabb és értékesebb a hazai eper

Elfogultak vagyunk a magyar eperrel, nem véletlenül. A hazai gyümölcsöt majdnem a teljes biológiai érettség állapotában takarítják be, míg a görög vagy spanyol szamócát legalább két napig szállítják, míg az árusokhoz kerül. Többéves tapasztalatunk szerint a helyben termelt magyar áru mindig jobb minőségű, édesebb, zamatosabb az importnál. Az árát is meg kell fizetni, de ezért kárpótolhat bennünket a tudat, hogy hazai termelőt támogatunk, amikor a nagyobb árat adjuk érte. Hazánkban továbbra is a korai Clery, valamint a korai-középérésű Asia és középérésű Joly hármasa számít a legnépszerűbb fajtának. A nagyobb áruházláncokban egyelőre többnyire görög epret kínálnak. Itt mindig találni akciós terméket is, ami a piacok árainál 10–20 százalékkal olcsóbb. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában