Hulladék mindenhol

2023.04.27. 07:00

Szélmalomharcot vívnak az önkéntesek a szemetelők ellen Hevesben is

Don Quijote-életérzés ma az önkénteseknek az illegális hulladék összeszedése.

Szabó István

A konténer mindig, mindenütt megtelik egy-egy szemétszedés során

Forrás: Czímer Tamás/Heves Megyei Hírlap

Egy héten át vármegyénk megannyi településén gyűjtik a szemetet az önkéntesek az országos TeSzedd! hulladékszedési akcióban. Sajnos, évről évre szükség van a programra, pedig 2021-ben módosította az országgyűlés a hulladéktörvényt, amely bizonyos esetekben akár börtönbüntetést is kilátásba helyez a szemetelőkkel szemben. A jogszabály ismeretének hiánya, illetve lehet, inkább a nemtörődömség miatt továbbra is hegyekben áll az illegális szemét szerte vármegyénkben. A jelenséggel kapcsolatban Horváth László országgyűlési képviselő úgy fogalmazott a minap egy károlytárói szemétszedés során, hogy elkeserítő képet mutatnak az árokba dobott energiaitalos dobozok, háztartási eszközök, és minden más.

– A  TeSzedd! akcióban már sokadik éve gyűjtjük a szemetet, szokássá vált. Sajnos, a szemetelés is szokás. Remélem, egyszer majd kimegy a divatból a szemetelés – bizakodott Horváth László.

A honatya bizakodása ráfér a települési önkormányzatokra, amelyek évente szervezik az önkéntesek munkáját a hulladékgyűjtési heteken. Kazsu Attila, Abasár polgármestere úgy fogalmazott legutóbb, hogy a szeméthalmok elleni küzdelem alagútja végén még nem látják a fényt, de hiszik, hogy aminek kezdete van, annak egyszer vége is lesz.

– Nem tudjuk, hogy miért, hogyan, kitől, mikor kerül ki a szemét a környezetbe, de tény, hogy ott van. Az is tény, hogy egyre több van. Igazi szélmalomharc ez a hulladék és annak elhelyezői ellen. A jó öreg Don Quijote de La Mancha szerepét éljük meg. A szélmalmokkal is szembeszálló jó szándékú, idealista ember jelképe ő, aki elbukhat ugyan a sikertelen harcban, de a jó ügyért vívott küzdelem létjogosultságára ő adja a végletes példát. A mi szemét elleni küzdelmünk létjogosultsága mutasson példát minden embertársunknak, még ha sikere pillanatnyilag vitatható is. Sok szemétszedő túrán vagyunk túl. Az a véleményem, hogy ha törvénymódosítással, a járművek rendszáma alapján objektív felelősség lenne bevezetve, akkor kamerafelvételek alapján nagyon hatékonyan működhetne a hulladékhegyek felszámolása. Egyelőre ettől messze vagyunk, így a terület tulajdonosa köteles elszállítani a földjére szórt limlomot. Teszi ezt mindenki a saját pénzéből. Az önkormányzatok sem kapnak semmilyen forrást erre a feladatra, pedig többmillióra rúg nálunk is évente az önkormányzati területek megszabadítása az illegális hulladéktól. A fellelt szemét miatt a büntetést viszont megkapjuk, ha a mi területünkön van – magyarázta Kazsu Attila.

A szomszédos Markazon sem jobb a helyzet. Holló László polgármester elmondta, hogy az idei TeSzedd! során a falu utcáin, a tóparton, a környező turistautakon és más külterületeken 370 szemeteszsákot töltöttek meg az önkéntesek, ami mintegy 3 tonna hulladékot jelent.

– A túraútvonalak mentén a sörös-, energiaitalos dobozok, csipszes zacskók, csokipapír domináltak. A nagyobb mennyiségű hulladékhalmok megunt kacatból álltak. Általában nem lehet megállapítani, ki rakta oda. Volt azonban, hogy személyes holmikat is tartalmazott a szemétrakás, két-három településsel messzebbről származó hulladékot is találtunk. Valóban szélmalomharc a szemétszedés, mert vélhetően sokan azt gondolják, úgy is megtesszük helyettük, tavaly is így volt. De olyan is van, akit egyáltalán nem érdekel, összeszedi-e helyette valaki. Nálunk is milliókba kerül ez évente az önkormányzatnak. Sajnos, a hulladékradar sem alkalmas a jelenlegi szisztámájában arra, hogy a szemetelők feleljenek a tettükért. Az összes árok, út széle önkormányzati tulajdonban van. Ha valaki bejelenti az ott lévő szemetet a hulladékradaron, az elszállítás költségén túl még a büntetés is a miénk, mint a terület gazdáié – méltatlankodottHolló László.

Karácsondon 200 zsák szemét volt az első nap mérlege, közölte Földi Csaba polgármester. A héten még folytatják a gyűjtést, és még legalább ekkora mennyiségre számítanak, mert tavaly 400 zsák volt a végeredmény.

– A közfoglalkoztatottaink naponta szedik a szemetet, ennek ellenére különösen nagy probléma ez nálunk. Szombaton csak a Gyöngyösről Karácsondra tartó út egy másfél kilométeres szakaszán 40 zsák szemét gyűlt össze. S hogy mennyire szélmalomharc ez? Már másnap, Gyöngyösről hazafelé tartva elkeseredetten láttam, hogy a kitisztított területen újra megjelent a szemét. Az út Nagyfüged felé vezető szakasza mellett is autóalkatrészek, kibelezett hűtőszekrények, gumiabroncsok hevertek. Az ott fellelt hulladék nagy része a TeSzedd! során nem is gyűjhető össze. A hulladékradarral kapcsolatban az a véleményem, hogy aki megtalálja a szemetet, és bejelenti, az természetesen joggal érzi azt, hogy jót tett. Nekünk tavaly azonban egy ilyen bejelentés több mint egymillió forintba került egyetlen helyen. Semmi közünk nem volt ahhoz a 3-as főút melletti limlomhoz, de a mi területünkre rakta le valaki. Gyakran embert se találni az összeszedésére, mert van ott használt pelenkától kezdve minden. Gyakran gyomorforgató, amit a szeméthalmok rejtenek. Találtunk névre szóló csekkeket is bennük, de az alapján nem bizonyítható, hogy az illető vitte oda – részletezte Földi Csaba. 







 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában