Összemérték tudásukat

2023.04.01. 11:12

Tavaszi hóviharba keveredtek a Mátra Kincsei versenyzői

Általános iskolások versenyeztek egymással, rekordokat döntött a jelentkezők száma.

F. V. E.

Szikrázó napsütésben indultak el, majd hóviharba keveredtek a résztvevők

Forrás: Bnpi.hu

A mátrafüredi döntővel véget ért a III. Mátra Kincsei Természetismereti és Természetvédelmi verseny, közölte honlapján a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI). 

A március 28-ai döntőbe két korosztályból – 5. és 6. osztály, valamint hetedikesek és nyolcadikosok –  az az 5-5,  három tagból álló csapat juthatott be, akik az elmúlt hónapok három fordulója során a legjobbaknak bizonyultak.

Az első három forduló alatt az online kiküldött feladatlapok kitöltésével és visszaküldésével szerezhettek értékes pontokat a versenyzők. A feladatok érintették a madárvilág, az emlősök, a rovarvilág, a növények, valamint a gombák és az élőhelyek témaköreit.

– A feladatok elkészítése során arra törekedtünk, hogy kissé komplexebb tudással, természetvédelmi problémákra, összefüggésekre is rámutató szemlélettel gazdagodjanak a csapatok a feladatlapok kitöltéséve – ismertette a BNPI, s hozzátették, nem volt egyszerű az út a döntőbe jutásig, hiszen már a jelentkezési időszak során sikerült újabb rekordokat dönteniük, ami a jelentkezők számát illeti. Összesen 74 csapat, több mint 220 diákja nyújtotta be részvételi szándékát és kezdte meg a versengést a végső győzelemért az idei tanévben. 

A döntő napja kiselőadásokkal kezdődött. Az 5-6. osztályos korosztálynak egy, az iskolájukhoz vagy lakóhelyükhöz közeli védett, vagy Natura2000 területet kellett bemutatniuk, míg a 7-8. osztályosoknak egy olyan választott területet, amely még nem védett, de véleményük szerint védelemre érdemes lehet.

Ahogy arról a BNPI beszámolt, délután körtúrán járták be a Cincér tanösvény egy részét, ahonnan visszakanyarodva Mátrafüred központjába értek, majd visszatértek a Harkály Házba. Feladatik között szerepelt egyebek között a Mátrában is előforduló állatok nyomainak felkutatása és ez alapján a fajok meghatározása, különböző ízeltlábúak megtalálása és meghatározása is. 

A terepi feladat nagy kalanddá vált, ugyanis szikrázó napsütésben indultak el, s bár senki sem számított rá, hóviharba keveredtek a résztvevők, ám még ez sem szegte kedvüket. 

A dobogósok között szerepelnek Heves vármegyei tanulók is, a teljes lista megtalálható a nemzeti park oldalán

– A csapatok nemzeti parki tárgyi nyereményekben részesültek, a dobogós csapatok pedig újabb élményekkel gazdagodhatnak majd, hiszen a BBNPI látogatóhelyeire, az Ipolytarnóci Ősmaradványokhoz, valamit a Bükki Csillagdába szóló belépők lapultak csomagjukban, a győztesek pedig három napos természetiskolai program során mélyíthetik el tudásukat – fűzték hozzá. 

 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában