Fertálymesterek takarítottak

2023.04.29. 13:12

Vidróczki betyár kopjafáját sem növi már be a fű az egri Rókus temetőben

Az olykor szemerkélő eső sem zavarta meg az Egri Fertálymesteri Testület Maklár I. és Maklár II. negyedeinek tagjait – és az őket segítőket – abban, hogy alapos munkával kitakarítsák a vármegyeszékhely egyik legrégebben megnyitott, ma már temetkezési helyként évtizedek óta bezárt Rókus temetőt.

S. S.

Az Egri Fertálymesteri Testület szervezett takarítást a Rókus temetőben

Forrás: Huszár Márk/Heves Megyei Hírlap

A temetkezési helyet a környéken megtelepedett német polgárok alapították, először a Maklári kapu előtti térről nyílott, később a Maklári útról egy sikátoron vagy egy mellékutcán keresztül lehetett megközelíteni. Mára a sírkertet teljesen körbenőtte a város. A temetődombon álló kápolnát az 1709-es pestisjárványt követően emelték.

Portálunknak ottjártunkkor Tóth Péter, a fertálymesteri testület választmányi tagja elmondta: a kápolnát ma már évente csak egy alkalommal, az augusztus végére, vagy szeptember első vasárnapjára eső búcsú alkalmában nyitják meg búcsúi szentmise megtartására. A mellette álló kőkeresztet pedig, ami igen elhanyagolt állapotban volt már, az elmúlt esztendőben újították fel.

Akadt tennivaló bőven a Rókus temetőben 
Forrás: Huszár Márk / Heves Megyei Hírlap

Megtudtuk a választmányi tagtól azt is, hogy tavaly már végeztek itt munkákat a testület tagjai, illetve őket segítő családtagok, barátok. Ez a mostani akció valamivel alaposabb, hiszen igyekeznek teljesen megtisztítani a sírkertet a gaztól, a bokros, fás benövésektől. Számos síremlék állapotára hatással volt egyébként a múló idő, ami miatt megdőlt, esetenként omladozik több sírkereszt is.

Külön érdekessége volt a beszélgetésnek, hogy Tóth Péter megmutatta portálunk munkatársának a híres betyár, Vidróczki síremlékét, egy nagy fa alatt magányosan álló kopjafát. További tudnivalóként elhangzott: a temetőkápolnát korábban felújították. A falban a kapu fölött van egy tégla alakú fülke, amiben a múlt század elején Szt. Rozália fából faragott szobra volt, két oldalán a mellette lévő félkörös fülkékben és a kórusablak fölötti fülkében valószínűleg Szt. Rókus, Szt. Sebestyén és Szt. Fábián szobrai álltak, de ezek már az 1920-as évek előtt eltűntek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában