Forgalomcsillapítás

2023.05.09. 06:54

Bemutatták a Felnémetet elkerülő út új nyomvonalváltozatait

Közelebbi és távolabbi változat is készült az egri elkerülőre. Úgy tűnik ezek már a végleges lehetőségek a nyomvonalnál.

Sz. M. L.

A felnémeti forgalmat is csökkentené az elkerülő

Forrás: Huszár Márk/Heves Megyei Hírlap

A hatósági, kezelői, szolgáltatói egyeztetéseket követően a Tervezői konzorcium véglegesítette Felnémet elkerülő nyomvonalváltozatait, jelentették be az egrielkerulo.hu oldalon. Mindkét nyomvonal keletről kerüli Felnémetet, a NATURA 2000 területet mérsékelten érinti, területen elhelyezkedő pincesort és a VIZMŰ belső védőövezetet is elkerüli. Mint ahogy arról már beszámoltunk, a Bükki Nemzeti Park Igazgatósággal újratárgyalták a Natura 2000-es érintettséget a lakosság érdekében.

A felnémeti nyomvonalak
Fotó: egrielkerulo.hu

„A sárga nyomvonal 4,89 km hosszú, amely a NATURA 2000 területen egy támfal létesítésével halad keresztül. A nyomvonal Tárkány patak mellett elhaladó szakasza miatt a Tárkány-patak és Berva-patak egy részét korrigálni kell, meglévő a pincesort azonban nem érinti. Az Erdészek útja egy járműosztályozós csomópont kialakításával kap bekötést az útba. A nyomvonal elkerüli a Vízmű telepet és egy körforgalmú csomópontú csatlakozással keresztezi a Tárkányi utat. A nyomvonal a Tárkányi-patak keresztezését követően észak felé haladva éri el a Tárkányi utat, melyet követően a két változat közös nyomvonalon halad. A nyomvonal a Bervai út felé halad tovább, majd a vasúti iparvágányt szintbeni, a Bervai utat pedig egy osztályozós csomóponttal (olyan szintbeni csomópont, ahol a csomóponti mozgások megkönnyítése érdekében többlet forgalmi sáv létesül) keresztezve csatlakozik vissza a 25-ös útba.” – írták a nyomvonal változatról.

A zöld nyomvonal hossza 4,95 km hosszú, amely a keleti elkerülőhöz csatlakozó szakaszon közös nyomvonalon halad a sárga nyomvonallal.

A tervezett ötágú körforgalom
Forrás: egrielkerulo.hu

- A NATURA 2000-es terület érintését követően egy műtárgy létesítésével keresztezi a Tárkány patakot és kerékpárutat. Ezt követően a vasút mellett elhelyezkedő bekötőút nyomvonalát használja fel és a Tulipán téren egy ötágú, a vasúti keresztezések miatt jelzőlámpával szabályozott körforgalom létesítésével halad tovább a Tárkányi úton. Ezen az úton tovább haladva egy körforgalom létesítésével válik ki az út és sárgával megegyező nyomvonalon csatlakozik vissza a 25-ös útba – ismertették.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában