Tavaszi zsongás

2023.05.15. 21:38

Böjte Csaba alapítványát támogatta palántavásárral a gyöngyösi egyetem

Egy évtizedes hagyománya van a tavaszi palántavásárnak.

Sz. M. L.

Pénteken délután palántákkal teli dobozok töltötték meg a gyöngyösi campus egyik folyosóját, ugyanis idén is jótékonysági palántavásárt tartottak a MATE Károly Róbert Campusán. Összesen 1009 tass-pusztai tangazdaságban nevelt palántát sikerült a kezdeményezés keretein belül értékesíteni.

 Az intézmény dolgozói tizedik alkalommal támogatták ilyen módon a Böjte Csaba ferences szerzetes által megalapított Dévai Szent Ferenc Alapítványt. Híradásuk szerint paradicsom, levendula, menta és bazsalikom. Immár egy évtizedes hagyománya van a tavaszi palántavásárnak. A bevételből a campus a kezdetek óta Böjte Csaba ferences szerzetes Dévai Szent Ferenc Alapítványát támogatja. Emellett május 18-22. között idén is lehetőség lesz önkéntes munkát végezni Csíksomlyón a Szent István Gyermekvédelmi Központban. 

– Nagyon örülök, hogy ez a kezdeményezés nemcsak nekem, hanem a munkatársaimnak is fontos. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy idén a tavalyi évhez képest majdnem sikerült megduplázni az eladott palánták számát. Ezen a héten egy 44 fős, a gyöngyösi campus dolgozóiból, hallgatóiból és önkéntesekből álló csapat indul útnak Gyöngyösön nevelt gyógy- és fűszernövény palántákkal, valamint tárgyadományokkal. A csíksomlyói gyermekvédelmi központ tevékenységét ezúttal is önkéntes munkával – kertészkedés, takarítás, festés, házimunka – fogják segíteni – mondta Lakatos Márk mesteroktató, a gyöngyösi campuson útjára indított kezdeményezés megálmodója.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában