Fejlesztés

2023.05.23. 14:04

Könnyebb lett a közlekedés az egri Kertész utcánál

Kétmilliárd forintból, közte 1,3 milliárd forint európai uniós támogatásból újult meg Egerben a Kertész utca és környéke.

T.B.

A beruházásban egyebek között megújult 3,3 kilométernyi út is

Forrás: Huszár Márk/Heves Megyei Hírlap

Projektzáró sajtótájékoztatót tartottak kedden délelőtt Egerben, a Kertész utcában. Mint elhangzott, az önkormányzat 1,3 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást kapott az Eger Keleti városrész gazdaságfejlesztési és munkaerő mobilitás ösztönzését szolgáló közlekedésfejlesztése címet viselő pályázatára. Az ebben tervezett beruházás végül közel kétmilliárd forintba került, s hozzájárul ahhoz, hogy fenntarthatóbbá váljon a közlekedés és élhetőbbé a város. Szintén célja a projektnek, hogy többen válasszák a gyalogos, kerékpáros és a közösségi közlekedést.

Minczér Gábor alpolgármester elmondta, bár fél éve elkészült a beruházás és használják is, azóta garanciális javítások zajlottak, illetve a projekt tartalmazott egy első kaszálást és tisztítást is, amely nemrég történt meg. Kifejtette, másfél év kemény munkája fekszik a beruházásban, amelyet még az előző városvezetés indított, akik szintén sokat dolgoztak rajta. A fejlesztést nehezítette a 2019 óta tartó válság, amely alatt elszabadultak az építőipari árak, illetve előbukkantak váratlan dolgok is, így fel kellett újítani, ki kellett cserélni a csapadékvíz-elvezető hálózat csöveit. Emiatt pénzt kellett hozzátenni, hogy elkészülhessen minden elem.

Minczér Gábor alpolgármester
Minczér Gábor alpolgármester
Forrás: Huszár Márk/Heves Megyei Hírlap

Felsorolta, faltól falig újult meg a Kertész utca, kerékpárút épült mellette. Szerinte fejlődik a város kerékpárút-hálózata, reméli, hogy Eger bekapcsolódhat a Miskolcra vezető bringaútba, s létesült egy Ostoroson és Novajon át Mezőkövesdre vezető bicikliút is, amely tovább vezet majd a Tisza-tó felé.

Kiemelte, megújul a közművezeték-hálózat is, az út alatt lévő azbesztcement vízvezetékeket KPE csövekre cserélték, de megújították a gázvezetékeket és a távközlési- és elektromos hálózatokat is. A Hadnagy utcán nagy átmérőjű csapadékvíz keresztszelvényeket cseréltek újakra. Mint mondta, remélik, lesz még hasonló új projekt Egerben, amint 2024-ben megnyílnak a Top Plusz európai uniós források.

Leállósávot is létesítettek, illetve  útburkolati jeleket is fölfestettek
Leállósávot is létesítettek, illetve  útburkolati jeleket is fölfestettek 
Forrás: Huszár Márk/Heves Megyei Hírlap

A beruházásban egyebek között megújult 3,3 kilométer út burkolata, a Kertész utca az Ostorosi út és a Szarvas tér között, a Mekcsey utca, a Maklári út egy része, valamint a Homok utca egy szakasza különböző szélességben kapott új burkolatot, volt, ahol történt szélesítés, van ahol leállósávot létesítettek, s természetesen az útburkolati jeleket is fölfestették. Ezen kívül sok alattuk lévő közművet kicseréltek, felújítottak, vagy áthelyeztek (ivóvíz, szennyvíz, gázszerelvények, gáz nyomásszabályozó, a 0,4 kilovoltos és a 10 kilovoltos elektromos vezetékek, a Magyar Telekom, Digi, Vodafone, Invitel kommunikációs kábelei és egységei). Áthelyeztek közvilágítási oszlopokat, a Kertész utca melletti új szervizúton pedig újakat helyeztek el. Az utak mentén 200 parkolóhely létesült. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában