Demencia

2023.05.31. 18:38

Megkezdte munkáját az Alzheimer Café Gyöngyösön + fotók

A cél a demens személyekkel és a családjaikkal való törődés, valamint a velük foglalkozó szakemberek segítése.

Sz. Sz. I.

Gyöngyös szakmai közössége érzékeny és nyitott a problémára

Forrás: Czímer Tamás/Heves Megyei Hírlap

A szerdai nyitórendezvénnyel megkezdte működését az Alzheimer Café Gyöngyös. Köszöntőjében Maka Piroska, a gyöngyösi Kistérségi Humán Szolgáltató Központ (KHSZK) igazgatója kiemelte, hogy egy hosszú távon elérhető segítő közösség kialakulására és működésére ad a KHSZK lehetőséget azzal, hogy szervezi a gyöngyösi Alzheimer Cafét. 

– A rendezvénysorozat létrejötte jól bizonyítja azt, hogy Gyöngyös szakmai közössége érzékeny és nyitott az Alzheimer Cafék által fókuszba állított problémára – a demens személyekkel és a családjaikkal való törődésre, és azoknak a szakembereknek a segítésére, akik a demenciával élők gondozását végzik – hangsúlyozta Maka Piroska.

Hiesz György, Gyöngyös polgármestere arról beszélt, hogy polgármesterként átéli a demencia mindennapos problémáját a kistérség által működtetett idősotthonban, vagy az idősek klubjában járva. Horváth László országgyűlési képviselő szerint éppen az a dráma az Alzheimer-kórban, a demenciában, hogy az értelem elvesztése kezelhetetlen a világ számára, ezért inkább tabut csinál belőle.

Mint a megnyitón elhangzott, ezentúl havonta egy alkalommal két órán át lehetősége lesz az együttlétre, a beszélgetésre a betegeknek, azok házastársainak, a családnak és a barátoknak, továbbá egészségügyi és szociális dolgozóknak, de azoknak is, akiket a téma érint, érdekel. A megnyitón megjelent vendégek ezután megtekintették Kollár István Excellence-díjas rendező Alzheimer című dokumentumfilmjét. A vetítést a filmről és a betegségről szóló beszélgetés követte a rendező, továbbá dr. Menyhárt Miklós főorvos, a magyarországi Alzheimer Cafék elindítója, illetve dr. Kelemen Tibor, a gyöngyösi Bugát Pál Kórház pszichiáter főorvosa részvételével.
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában