Parkolás

2023.05.24. 18:11

Több parkoló is kinyithatna hétvégére Egerben a nagyközönség számára a Mi Hazánk szerint

Legalább három parkolóhelyet is kihasználatlannak lát a párt helyi képviselete.

M. H.

Bognár Ignác, a Mi Hazánk Mozgalom Egri Szervezetének Elnöke

Forrás: Huszár Márk/Heves Megyei Hírlap

Kik és hol parkolhatnak a belvárosban – ezzel a címmel tartott sajtótájékoztatót a Mi Hazánk Mozgalom szerdán. Tóth István, a mozgalom képviseletében elmondta, a Frank Tivadar utcában van két parkoló, melyet sorompó zár el, azon egy-egy telefonszám, s arról van tudomásuk, hogy ezt a termál kft. dolgozóinak tartják fenn.

– Mint látható, nem is gondozzák, benőtte a gaz. Emellett az immár három éve regnáló városvezetés sem oldotta meg a parkolási kérdést az egri belvárosban. Azzal a javaslattal élünk, hogy legalább hétvégente nyissák meg ezeket a nagyközönség számára, írásban fordulunk ez ügyben a hivatalhoz – mondta.

Bognár Ignác, a párt egri elnöke a kertmozi területére hívta fel a figyelmet. Ott a polgármesteri hivatal dolgozói parkolhatnak, ám ugyanazt szorgalmazza, mint a Frank Tivadar utcaiak esetében, vizsgálják ezt felül, s nyissák ki a hétvégékre. Pápai Ákos megyei elnök hozzátette, a Katona téri parkolóház úgy néz ki még jó darabig zárva lesz, így égető szükség volna ezen anomáliák feloldására.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában