Gazdálkodás

2023.06.05. 17:45

A 10 mázsás Béla szelíden tűri a dögönyözést a mátrai bivalyrezervátumban + videó

A Mátra nyugati kapujában, Szurdokpüspökiben közel 150 bivaly él teljes harmóniában, amelyet Szalai Ferencnek köszönhetnek.

HEOL

Ahogyan az a HírTv riportjából kiderül, erre a különleges, Szurdokpüspökiben található helyre még eljutni is csupa kaland, ugyanis személyautóval szinte lehetetlen megközelíteni a fennsíkot.

Szalai Ferenc, a bivalyrezervátum gazdája a hírportálnak elmondta, 2014-2015 körül még Gyöngyös mellett gazdálkodott és körülbelül 20 bivalyról gondoskodott. 

– Ez egy mentett állomány volt, nem feltétlenül ideális körülmények közül jöttek hozzám - emelte ki Ferenc a riportban, hozzátette, idővel nagyon hozzá nőttek az állatok és keresni kezdte az alternatívákat, hogy miként tarthatná meg őket. Így talált rá erre a gyönyörű, Mátrához közeli helyre, ahol szép lassan egyre nagyobbra nőtt az állomány. A bivalyok mellett egyébként már más állatok is megtalálhatók. S hogy mitől olyan értékesek? A videóból kiderül.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában