Vita

2023.06.07. 13:55

Felfüggesztették, majd visszahelyezték a tarnabodi polgármestert

Szerdától újra dolgozhat, az elsők között írja alá a kifizetéseket Pető Sándor.

M. H.

Pusoma Tibor, a Tarnabodi Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, Pető Sándor polgármester és Pusoma István alpolgármester

Forrás: Beküldött fotó

Tarnabodon a képviselő-testület nagyobb része felfüggesztette Pető Sándor polgármestert és Pusoma István alpolgármestert, így nem dolgozhatnak. Ez a döntés május 30-án született. A Suha László jegyezte előterjesztést elfogadta a testület – mely öttagú a polgármesterrel és az alpolgármesterrel kiegészülve – három tagja, Suha László, Farkas József és Rácz Sándor. Ezzel kapcsolatban megkerestük Dér Attila jegyzőt. Mint mondta, a május 30-ai, illetve az azt követő keddi testületi ülések jegyzőkönyvét, amennyiben elkészülnek, elküldi a Heves Vármegyei Kormányhivatal törvényességi felügyeleti osztályának, s állásfoglalást kér tőlük.

Információink szerint a május 30-án benyújtott előterjesztés szerint a polgármester tevékenységével kapcsolatban sorozatos panasz érkezik. Felmerült, hogy tevékenységét nem a hatályos jogszabályok alapján végzi, például nem hívta össze a képviselő testület ülését a határozatnak megfelelően, az előterjesztett anyagok minősége és tartalma nem teszi lehetővé a megalapozott és felelősségteljes döntést, tevékenysége során elmélyítette az ellentéteke, nem terjesztette be jogszerűen a zárszámadást, nem tudta jogszerűen összehívni a testületi üléseket, sorozatos jogszabálysértések között működik az önkormányzat, büntetőfeljelentéseket megalapozó magatartási elemek valósultak meg az elmúlt időszakban.

Az előterjesztés szerint felmerült továbbá, hogy jelen állás szerint a polgármester mulasztása okán nem felel meg a feladatkör ellátáshoz szükséges törvényi követelményeknek, így fegyelmi eljárás megindítása vált szükségessé a körülmények tisztázása érdekében. Tekintettel továbbá arra, hogy a testületi ülések összehívása és a testületi ülések közötti időszakban végzett bizonyos polgármesteri tevékenység jelentős károkat okoz, illetve okozhat az önkormányzatnak, ami veszélyezteti a település működőképességét, indokolttá vált a jogszabályi felhatalmazás alapján a polgármestert tisztségéből a fegyelmi eljárás idejére felfüggeszteni. Ezt megalapozza továbbá az is, hogy nem adta le vagyonnyilatkozatát a megválasztását követő 30 napon belül. Az előterjesztést elfogadták május 30-án, így felfüggesztették a polgármestert és az alpolgármestert.

Megkerestük Pető Sándor polgármestert az ügyben. Mint mondta, a vagyonnyilatkozatát, amelyet már időközben elkészített, hét napos késéssel adta le. Összehívott egy falugyűlést, de a szabály, hogy nyolc nappal előtte kell értesíteni a lakosokat, ő öt nappal előtte szólt.

– Ez a két főbűnöm. De természetesen ezt az egyébként jogszerűtlen döntést megtámadjuk az alpolgármesterrel. A hatályos jogszabályok lehetőséget biztosítanak a Suha László, Rácz Sándor és Farkas József képviselők által a tisztségünk felfüggesztéséről hozott döntés bíróságon történő megtámadására. Keresetlevelet nyújtunk be Pusoma István alpolgármesterrel együtt a Miskolci Törvényszék Közigazgatási Kollégiumához, amelyben kérjük a felfüggesztésünkre vonatkozó döntés felülvizsgálatát, törvénytelenségének megállapítását, továbbá annak megsemmisítését. Tehát nem a fegyelmi vizsgálat elindítását és lebonyolítását, hanem a felfüggesztést támadjuk – mondta.

Hozzátette, az említett három ember jogkörrel való visszaélést követtek el, s azt remélik a törvényszék a javukra dönt, és a képviselők kénytelen lesznek felállni a helyükről.
– Kedden volt egy testületi ülés, amelyen a felfüggesztésünk okán nem vettünk részt az alpolgármesterrel. Az a döntés született, hogy szerdán 10 órától visszakapom a polgármesteri széket, de csak mint társadalmi megbízatású vezető, s a döntés értelmében felére csökkentett fizetésért. Ám az alpolgármestert visszahívták, s kinevezték Farkas Józsefet. Hozzáteszem, ezek a döntések is teljesen jogszerűtlenek szerintem. Alpolgármestert csak polgármester hívhat vissza, illetve csak a polgármester egyetértésével nevezhető ki új alpolgármester, így amint lehet, megtámadjuk ezeket a döntéseket is – mondta.

Időközben jogásznál járt Pető Sándor, Pusoma István és Pusoma Tibor, a Tarnabodi Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke. A polgármester közölte, megkapták a május 30-i testületi ülésen készült hangfelvételt és az az alapján készülő előzetes munkaanyagként rendelkezésre álló jegyzőkönyvet a Tarnazsadányi Közös Önkormányzati Hivatal munkaszervezetétől.
– A jegyzőkönyv alapján pontosan rekonstruáltuk, hogy mi történt az ülésen, így még korrektebb keresetlevelekkel tudjuk igazunkat keresni a Miskolci Törvényszék Közigazgatási Kollégiumánál. Kiderült, hogy Pusoma István alpolgármester esetében a képviselő-testület többszörös jogszabálysértést követett el. A visszaélésszerű joggyakorláson kívül súlyosan megsértették Pusoma István alpolgármester személyes adatokhoz fűződő jogait. Fontos információ, hogy Suha László, Rácz Sándor és Farkas József döntését követően Pusoma Istvánnak a Tarnabod lakosságától törvényesen kapott önkormányzati képviselői mandátumából fakadó jogainak gyakorlását is akadályozzák. Tisztázódtak a vagyonnyilatkozat-tételem elmaradásával kapcsolatos felelősségi körök, ezzel jobban megalapozva a saját keresetlevelem – mondta.

Hozzátette, megalakult a vagyonnyilatkozatának leadásának késésével kapcsolatban az ügyrendi és vagyonnyilatkozat vizsgáló bizottság, melybe Suha Lászlót, Rácz Sándort és Farkas Józsefet delegálta a testület, mellettük dolgozik külsős bizottsági tagként Vajda András.
– Egyértelműen megerősítették saját korábbi álláspontunkat, mely szerint Vajda András jogszabálysértéssel került a bizottságba, tevékenységét azóta is jogszabályellenesen végzi. Tanácsadóként Suha László, Rácz Sándor és Farkas József döntéseit is jogszabálysértő eljárásokkal készíti elő, s vélelmezzük, részben az ő működésének köszönhetően vált gyakorlatilag működésképtelenné a Tarnabod Községi Önkormányzat – részletezte.
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában