Akciózás

2023.06.04. 07:01

Kötelező akciók: éhen halni nem fogunk

Elindult a kötelező akciózás a nagyobb élelmiszerüzletekben. Azt tapasztaltuk, hogy nincs új a nap alatt. Akciók eddig is szép számmal voltak.

B. K.

Június 1-jétől elindult a kötelező akciózás a kereskedelmi üzletekben – hívta fel a figyelmet közleményében Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter, aki szerint a vásárlók szempontjából az a legfontosabb, hogy minden héten a rendelkezésükre áll egy olyan 20 termékből álló akciós árú élelmiszerkosár az adott boltokban, amelyet az előző hónaphoz képest sokkal olcsóbban vásárolhatnak meg.

Tettünk egy próbakört az első napon. Három nagyobb üzletlánc egri boltjában nézelődtünk. Arra jutottunk, hogy a szabályt mindenhol betartották. Jól láthatóan kitáblázták a bejáratnál az új rendelkezést, a konkrét árucikkeket azonban keresgélni kellett.  A vásárlókkal szót váltva azt is megtudtuk, eddig is épp elég akciós terméket találtak, ha jobban szétnéztek. 

Mária úgy fogalmazott, hogy mióta nyugdíjas, minden héten tájékozódik az internetről a nagyobb üzletek akciós kínálatáról és tudatosan úgy indul bevásárolni, hogy főként akciós termékeket szerez be. - Az inflációt mi is érzékeljük, s mivel elég nagy a család, eddig is úgy spóroltunk az élelmiszeren, ahogy tudtunk. Én általában a nyitás utáni első órában vásárolok. Ilyenkor sok húsfélét kapok meg akár 20-30 százalékos kedvezménnyel. A hamarosan lejáró szavatosságú termékeket keresem. Ezekből nagyobb mennyiséget veszek, és amit lehet, lefagyasztom. Ezzel több ezer forintot tudok megspórolni. A most életbe lépő, kötelező akciókról az a véleményem, hogy ez talán azoknak jó hír, akik dolgoznak, és időhiány miatt kevésbé tudják kifogni az akciós időszakokat. Árengedmények eddig is voltak bőségesen a nagyobb boltokban, a kisebbekre azonban ez nem jellemző. A közelünkben van egy kis üzlet, ahova csak kenyérért, tejért, tejfölért járok többnyire. Ott azt látom, hogy minden drágább legalább 15-20 százalékkal - mondta érdeklődésünkre.  

A három kiválasztott üzletben nem sok minden vásároltunk, inkább csak tájékozódtunk. A felsorolt húsz termék - hús, tészta, tejtermék stb. - mindegyikéből találtunk olcsóbb portékát, de ez eddig is így volt.

Körutunk végén betértünk egy falusi kisboltba is. Itt a kínálat érthetően szűkösebb, az árakon pedig alig érzékeltünk változást. Példaként a paradicsomot a diszkontban 800 forintért, itt 1000 forintért adták. Itt mindössze egyfajta kenyeret árultak, a már megszokott 800 forintos áron.  Az jó ideje ársapkás cukorból, lisztből, tojásból nem volt hiány, de a vásárolható mennyiséget egy kilóban maximálták. Itt arról beszélt egy vevő, hogy a nagy bevásárlásokat a szomszéddal összefogva hétvégenként ejtik meg. Ilyenkor általában Egerbe autóznak, és ott vásárolnak valamelyik multinál. A falusi boltban csak a legszükségesebb holmikat veszik meg, ami épp elfogyott. Friss gyümölcsöt, zöldséget is a nagyobb bevásárló központban szerzik be. Állítása szerint ott a legtöbb áruféle jóval olcsóbb, és minden nap friss a portéka.

A most életbe lépő szabályozás az egymilliárd forint fölötti árbevétellel rendelkező kereskedőkre vonatkozik, amelyeknek 20 termékkategória estében kell hetente kötelező akciót hirdetniük. Ilyen termékkategória például a baromfihús, a tej, a tejföl és helyettesítői, ilyen a sajt, a kenyér, a péksütemények, a száraztészta, a rizs és egyéb ceráliák, a friss gyümölcs, valamint a friss zöldség. Az érintett üzletekben valamennyi kijelölt termékkategóriából egy-egy szabadon választott terméket szükséges a kötelező akciózást megelőző 30 napban alkalmazott legalacsonyabb árnál legalább 10 százalékkal kedvezőbb áron értékesíteniük.

Az érintett kereskedők az elmúlt időszakban megtették a szükséges előkészületeket, felkészülten várták az indulást. A kormány mindenkit arra biztat, hogy éljen az intézkedés által elérhető kedvezményekkel. Az akciózott termékekről a kereskedők kötelesek tájékoztatni a vásárlókat, a fogyasztóvédelmi hatóság pedig ellenőrizni fogja a végrehajtást – írta Nagy Márton, aki a kötelező akciózástól reméli a megnövekedett élelmiszerárak visszaszorítását, amit szerinte a háborús és szankciós áremelkedések okoztak.

(Főoldali képünk illusztráció, forrás: Shutterstock)

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában