Régészet napja

2023.06.02. 19:08

Most mindent megtudhatnak, ami tudható az elfeledett egri remetekápolnáról + fotók

Kiállítás nyílt az egri vár fogadóépületében a leletekből a régészet napja nyitányaként.

Sz. M. L.

Megnyílt a kiállítás

Forrás: Berán Dániel/Heves Megyei Hírlap

– A mi kis kápolnánk kutatásának 3. évfordulóját ünnepeljük együtt. Néhány napja meg humuszt és kőtörmeléket termeltünk ki – mondta Nemesné dr. Kis Tímea önkéntes kutató, művészettörténész péntek délután az egri várban, ahol a Déli fogadóépületben tárlat nyílt a Nagy-Eged hegyi remetekápolna kutatásának anyagából.

Felidézte, hogyan bukkantak a kápolnára. Elmondta, hogy a rendőrség, az erdészet, a könyvtár és a vármúzeum munkatársai is részt vettek a közösségi kutatásban. Mint fogalmazott, ahogy gyarapodott a csapat, úgy gyarapodott az információ is. 

– Ez az év a kápolna tudományosításának éve, ennek első lépcsője a tervásatás, második lépcsője a kiállítás, a harmadik pedig az októberre tervezett műhelykonferencia és tanulmánykötet.  Akkor már a képzőművészeti egyetem képviselői is előadást fognak tartani az oltárfestményről, melyet restaurálnak. A mai tárlat fő szenzációja az az ereklyetartó, melyet a XVIII. század második felét követően senki nem láthatott - magyarázta.

Novák-Mlakár Zsófia, a Dobó István vármúzeum szakmai igazgatóhelyettese elmondta, hogy  a kezdetekkor részt vett a projektben majd kisebb kihagyás után tért vissza.

– Az általunk megálmodott komoly szakmai hozzáállás, elhivatottság jellemezte az önkénteseket. A régészek partnerként kezelték őket. Ezt a munkát folytatni kell. Nagyon szerencsés dolog, hogy összetalálkozott a civil érdeklődés és a szakmai kutatómunka – mondta.

Valaseková Enikő régész felidézte, hogy még 2020-ban Havasi Norbert kereste meg a régészeti osztályt, Készültek felmérések, hipotetikus alaprajz, zajlott a fémkeresős kutatás. Elmondta, hogy az ásatás során az utolsó előtti napon találtak meg a csigalépcsőt.

– Mészkő és vörös agyag, ezekből készült a kápolna. Vasárnap nyílt napra várjuk a túrázó kedvűeket a romhoz – emelte ki. A kiállításról elmondta, nem csak XVII. századi, de korábbi és későbbi leleteket is találtak a kápolna környékén. Akad a kiállításon pattintott kőszerszám, balta, de kézigránát maradvány is a török megszállás korából. Arról is beszélt, hogy a kápolnát vélhetően a világháborúkban is használatban lehetett, találtak ugyanis pisztolyt is, de szőlőmetsző késre is bukkantak.

A megnyitón Osztroluczki  Pál fémkereső munkatársukat külön is kiemelték, ő remek teljesítményéért, s a régészet napja alkalmából a vármúzeumtól Pro Archeologia díjat kapott.

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában