Iskolakerti nap

2023.06.01. 11:38

Ötleteket kaptak az otthoni kertészkedéshez Tenken

Hét iskolából érkeztek a vendégek.

M. H.

Lehetőséget kaptak ismereteik bővítésére

Forrás: eger.egyhazmegye.hu

Iskolakerti nyílt napot tartottak a tenki Szent Imre Katolikus Általános Iskolában a napokban – írja az Egri Főegyházmegye a honlapján. Ebben a tanévben ősszel már lehetőségük volt a jelentkező intézmények pedagógusainak megismerni az iskolában folyó mentorkerti tevékenységeket. Hét iskolából – Boconád, Füzesabony, Heves, Jászapáti, Kál, Mezőnyárád, Pély – négy-négy tanulót választottak s a programot ennek megfelelően állították össze.

Egy rövid műsorral keretében Kalóczkainé Szabó Ágnes kertvezető pedagógus a Madarak és Fák Napja kapcsán a környezet szépségeiről beszélt, felhívva a figyelmet a természet és a fák védelmére. Két diák verssel készült, majd az énekkar egy vidám tavaszi dallal szórakoztatta a jelenlévőket. Szabó Zsolt országgyűlési képviselő a tavasz varázslatos arcáról, s a természet ébredéséről beszélt, s megnyitotta Jakab Tibor természetfotós kiállítását.

A műsor után a tanulók négy csapatot alkottak, s négy állomáson tehették próbára ügyességüket. Volt kézműves foglalkozás a Hevesi Háziipar munkatársainak vezetésével, ügyességi feladat, madarak hangjának felismerése, s Sasvári János a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság munkatársa sok érdekes dolgot osztott meg a gyerekekkel a természetről. A kísérő pedagógusok meglátogatták az Önkormányzat fóliatelepét, s kaptak ötleteket az otthoni kertészkedéshez is. A napot egy szerény agapéval zárták, melyhez a kertben termett újhagymát is felszolgálták.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában