Bugát Pál Kórház

2023.06.08. 08:08

Rangos díjat kapott a gyöngyösi kórház főorvosa

A Bugát Pál Kórház vezetésének felterjesztésére Gyöngyös képviselőtestülete 2023-ban dr. Vértes Edit főorvosnőnek ítélte a Gyöngyös Város Egészségügyéért elismerést.

HEOL

Dr. Vértes Edit főorvosnő 1979-ben végezte el az orvosi egyetemet, majd azt követően kezdett el dolgozni Gyöngyösön, a Bugát Pál Kórházban. Ennek 44 éve. Kezdő orvosként a belgyógyászati osztályon gyógyított, majd ebből a szakterületből szakvizsgázott – erről T. Bokros Mária, az intézmény sajtóreferense tájékoztatta portálunkat szerdán. 

Évtizedeket töltött ezen a területen, majd újabb szakvizsgát tett foglalkozás egészségügyből. Ezt követően éveken át párhuzamosan dolgozott mindkét területen, majd az utóbbi évtizedekben a foglalkozás egészségügy önálló irányítását végezte.

Harmincöt évet töltött el a város legnagyobb gyógyító intézményében, mikor 2015 áprilisában, úgy döntött, mindennapos, aktív gyógyító munkáját befejezi. Betegek és kollégák sokasága szomorúan vette tudomásul a tényt, hogy Vértes főorvosnő nem lesz mindennap elérhető a foglalkozás egészségügyi szakrendelésen, ahol az utóbbi években mindennap megtalálható volt.  Nagyon sokan ragaszkodtak személyéhez, hiszen kiváló szaktudású, pontos, lelkiismeretes, betegei gyógyulását szívén viselő és azt követő orvos volt.

Dr. Vértes Edit

Belgyógyászként, üzemorvosként jól ismerték a betegek, a gyógyító munka töltötte ki az életét. 2015-ben munkáját a kórház felterjesztésére Pro Sanitate-díjjal ismerte el Balogh Zoltán, akkori miniszter.

Három évvel ezelőtt a kórház vezetői azzal a kéréssel keresték meg, hogy vegye át a krónikus belgyógyászati osztály vezetését és Ő igent mondott. Az intézmény legnagyobb ágyszámmal és dolgozói létszámmal rendelkező osztályán idős betegek ápolását, gondozását végzik Főorvosnő irányításával. Főorvosnő fegyelmet, lelkiismeretes szakmai munkát, emberséget vár el kollégáitól.

Rendkívül összeszokott, stabil dolgozói gárda segíti odaadó munkáját. Precíz, maximalista hozzáállás jellemzi orvosi tevékenységét. Betegközpontú hozzáállása minden cselekedetében, döntésében a legfontosabb.  Megbízhatósága, alapossága legendás. Olyan gyógyító, akire mind betegei, mind munkatársai, vezetői számíthatnak, akitől tanulhatnak, példáját követhetik.

Ez a díj dr. Vértes Edit főorvosnő 44 éves, ma is aktív orvosi hivatásának méltó elismerése a Bugát Pál Kórháztól és a várostól.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában