Burkolás

2023.06.02. 15:00

Segítséget kér a SZETA a ház szépítéséhez Terpesen

A SZETA Egri Alapítványa felhívással fordul minden jó szándékú emberhez. Terpesen található kis házukat szeretnék kicsit szebbé tenni, ahol gyerekek nyaralnak majd.

B. K.

A SZETA Egri Alapítványa közösségi oldalán azt írják, terpesi táborhelyükön sikerül egy kis felújítást végezni júniusban. A cél, hogy a gyerekeket kicsivel szebb környezetben tudják fogadni a vakációban. Terveznék a meglévő, régi cementlapos konyha aljzatának az újraburkolását is, amely 15 négyzetméter. Ehhez kérnek segítséget. Ha valakinek van otthon megmaradt járólapja, akár 1-2 négyzetméternyi is, és meg tudna válni tőle, akkor azt nagyon szívesen fogadnák. 

A burkoló szakember a többféle járólapot szépen  össze tudni majd rakni. A kérés annyi, hogy írják meg az alapítványnak, milyen mennyiségben tudnának járólapot felajánlani, illetve, hogy a csempe vastagsága hány milliméter. Ez azért fontos, mert  vastagságnak mind a 15 négyzetméterre vonatkozóan egyformának kell lennie. Farkas Gábor, az alapítvány képviselője előre is köszöni a segítséget.  

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában