Heves vármegye kedvenc tesitanára lett a gyöngyösi Lisztik János

A Magyar Diáksport Szövetség idén májusban indította útjára a K&H Bank és Biztosító támogatásával, valamint a Mediaworks Hungary Zrt. együttműködésével zajló K&H Mozdulj! - az év tesitanára játék közönségszavazását, amely jelenleg a június 10-ig tartó országos voksolásnál tart a megyei győztesek résztvételével. A Heves vármegyei szavazást – nagyiskola kategóriában – Lisztik János, a Gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium testnevelő tanára nyerte. Beszélgetésünk során a gyöngyösi pedagógus elmondta, hogy mozgékony újhatvani kisgyerek volt.

– Az utcán rengeteget fociztunk, birkóztunk, szaladgáltunk. Kedvenc tantárgyam volt általános iskolában is a testnevelés. Hatodikos lehettem, amikor atlétika edzésekre kezdtem járni, közép-, és hosszútávfutóként szerepeltem. Már 12 évesen határozott elképzelésem volt, hogy testnevelőtanár leszek. Az egri tanárképző főiskola testnevelés szakára elsőre nem vettek föl, így Hatvanban, az akkori 2-es iskolában helyezkedtem el 18 évesen. Elég furcsa volt, mert volt olyan 13 éves "tanítványom", akivel egyébként együtt edzettünk. A következő évben aztán felvettek a Testnevelési Főiskolára testnevelés, gyógytestnevelés szakra, amit 1989-ben végeztem el. Akkor kerültem Gyöngyösre a Berze gimnáziumba – részletezte Lisztik János.

1997 és 1999 között Angliában dolgozott, természetesen sportvonalon

– Az első évben egy alapítványi táborban dolgoztam Birmingham mellett. Egy sportoktató csapat tagja lettem, és íjászoktatást is végeztem. Utóbbiból Angliában vizsgáztam. Uszodai vízimentő végzettséget is szereztem, és a második évben pár hónapig egy szabadidőközpontban úszómesterként dolgoztam. Ekkor már Wimbledonban éltem, a teniszstadiontól fél kilométerre. Voltam is az 1999-es versenyen, persze csak az olcsóbb pályákon. Végül, nem találtam megfelelő kihívásnak ezeket lehetőségeket, mindenképpen haza akartam jönni. Itthon rövid ideig kipróbáltam magam gazdasági területen is, de a szívem visszahúzott az eredeti pályámra, meg hívtak is vissza, így 2001-től újra a Berzében vagyok mindmáig. Pályám alatt hat osztálynak voltam osztályfőnöke, másfél évtizedig a testnevelés munkaközösség vezetőjének választottak. Az általam edzett gimnáziumi amatőr röplabdacsapattal 15 alkalommal végeztünk dobogón az országos döntőben. Kezdettől tartottam érettségi, felvételi felkészítőket, több tucat tanítványom ment testnevelés szakra, igaz, nem tudom, mennyien maradtak végül a pályán – vont rövid mérleget az eltelt évekről Lisztik János.

Mint mondta, a 2000-es évek elején határozták el az iskolavezetéssel, hogy évfolyamonként rendszeres sporttáborokat szerveznek minden tanévben. Azóta a 9. évfolyamon erdei iskolai tábor, a 10-dikben sítábor, a 11-dikben pedig vízitábor az éves program. 

– Utóbbi kettő szakmai irányítása az én feladatom, és a szervezéséből is nagy részt vállalok. Hívunk külső oktatót is, de alapvetően a mi tanári gárdánk foglalkozik a gyerekekkel. A táborozások során közelebb kerülhetünk egymáshoz. A szlovákiai síoktatásoknál például a hóban-fagyban, bizony, jobban megismerik egymást az emberek. Ezt különösen érzem – ahogy magunk között mondjuk – fontolva haladók, azaz a síeléstől leginkább idegenkedők esetében. Nagy munka, de nagy öröm is megtanítani őket az alapokra, de legalább a mozgást megszerettetni velük. Ehhez már nem elég  testnevelőtanárnak, pedagógusnak lenni, inkább sporttársnak, partnernek, barátnak kell lenni a pályán. Az esti közös programok is a mélyebb ismerkedést szolgálják a kikapcsolódás mellett. Sok itt átélt élmény még évtizedek múlva, az érettségi találkozókon is szóba kerül. Mint például az első küzdelmek már a sífelvonó használatakor, vagy éppen amikor bőrig ázunk egy-egy viharban a vízitáborokban. A táborozások során naturálisan lehet látni, hogy egy gyerek milyen belülről: önző vagy önzetlen, segítőkész vagy hisztis. A jellem itt megismerhető, de formálható is. Közben a tanárt is új oldaláról ismerhetik meg a tanulók, hiszen együtt "csúszunk-mászunk" velük. Végigcsináljuk mindazt, amit nekik is kell, és közben segítjük őket. A legfőbb visszajelzés a táborok sikeréről, hogy utána a gimnáziumban már a táborozók keresik az alkalmat, hogy beszélgessünk, de legalább köszönhessenek. A csillogó szemükön látni, hogy sokkal közelebb kerültünk egymáshoz – emelte ki Lisztik János.

Gyöngyösön köztudott, hogy a testnevelő kiváló énekes is

– Holló Erzsébet karnagy hívott először a Cantus Corvinus Vegyeskarba énekelni 1996-ban. Mindig is szerettem, sőt a főiskolás idők alatt tanultam is énekelni. Rendszeresen 2001-től szerepelek a Cantus Corvinus Vegyeskarban. 2010-től kezdtem magánénekre járni Baghy Emília tanárnőhöz. Eddig három nagyobb, önálló koncertem volt Gyöngyösön többszáz néző előtt. Elsősorban operettet éneklek, érintve a népdalok világát, de belekóstoltam már az egyszerűbb operaáriákba is. Baghy Emília azt mondta, ha korábban találkozunk,  énekes is lehettem volna. Nekem az éneklés és a testnevelés is nagy szerelem, de nem bánom, hogy az utóbbi a hivatásom. Igaz, a szívbéli mátkámmal, Zeke Katalin karnaggyal való megismerkedést a kóruséneklésnek köszönhetem, ám valószínűleg nem tetszenének hosszú távon énekesként az éjszakába nyúló esti fellépések. A sportban a közösségi énemet is jobban ki tudom élni. A testnevelésben azt szeretem a legjobban, hogy a tudásom átadása mellett, talán példát is adhatok a gyerekeknek, hogyan kezeljük az életet, honnan hová juthatunk el, s eközben mire kell figyelni. A sport és a testnevelés egy unikális terület olyan értelemben, hogy ha valaki rendszeresen űzi, akkor nemcsak fizikailag fejleszti önmagát, de a személyisége is épül – mutatott rá Lisztik János.

A gyöngyösi testnevelő rendszeresen tollaslabdázik, pingpongozik, röplabdázik, kedves időtöltése a kerékpározás, a túrázás, a nordic walking. Hirdeti ezek révén is az egészségmegőrzés fontosságát. Mint mondta, a tudatos és rendszeres testmozgás csodákra képes. Olyan dolgokban lehet előrejutni általa, ami addig elképzelhetetlennek tűnik. 

– Nagyon szerettem osztályfőnök lenni. A 16-18 évesekkel éreztem mindig a legjobban magam, velük már teljesen őszintén lehet mindenről beszélni, és adni nekik, miközben ők is adnak nekem. Nagyon szerencsés ember vagyok, nagyon sok szeretetet kapok. A kedvenc tesitanár díjat nagy megtiszteltetésnek érzem, mert azt mutatja, hogy valamit talán sikerült átadnom az egykori és mai tanítványaimnak. Most ezt adták vissza, minden érdek nélkül. Olyan kedves kommenteket kapok, amelyekből akár egy-egy is képes egy életet bearanyozni, s ez nagyon jó érzés. Szerencsésnek érzem magam azért is, hogy ez nekem megadatott. Érzi persze azt az ember, ha szeretetteli közeg veszi körül az iskolában, a városban, sok pozitív visszajelzést kaptam korábban is, de ez egészen más – fogalmazott Lisztik János.