2024.09.16. 20:00
Akár a mesterséges intelligencia is lehetett volna beszélgetésünk alkotója
Az oktatásban mindig felhasználták a rendelkezésre álló legkorszerűbb eszközöket. Az elmúlt fél évszázadban ezeknek a kellékeknek a fejlődése hihetetlen mértékben felgyorsult. Hogy minderre miként reagált a pedagógia, arról dr. habil. Kis-Tóth Lajost, az egri egyetem nyugalmazott rektorhelyettesét, a Médiainformatikai Intézet egykori vezetőjét kérdeztük.
Dr. Kis-Tóth Lajos az Egri Bikavér Lovagrend tisztújító ülésén 2022-ben.
Forrás: Huszár Márk / Heves Megyei Hírlap
A beszélgetés – amelyet folytatásban, két részben közlünk – jobb megértéséhez célszerű visszatekinteni a Médiainformatika Intézet történetére, amely áttekintéshez podcastünk vendégének jó egy évtizede összeállított kiadványát hívtuk segítségül.
Ez a rövid összefoglaló egészen a múlt század hatvanas éveihez nyúlik vissza, amikor is a programozott oktatás, az audiovizuális és a tömegkommunikációs eszközök terjedése világszerte új módszertani kultúrát igényelt.
A kiadvány rögzíti, hogy az oktatástechnika a 70-es évekre a magyar közoktatási gyakorlatot is megérintette, és jelentős változást hozott a tanárjelöltek tantervében is. A Műszaki Tanszék részeként 1970-ben kialakított Audiovizuális Kabinet alapozta meg a későbbi igen sikeres intézet működését. A kabinet alapfeladata volt a pedagógusjelölt hallgatók felkészítése az audiovizuális eszközök használatára, kezelésére, a kor követelményeinek megfelelően.
Az önálló Oktatástechnológiai Csoport a főiskolán 1976-ban alakult meg, s vezetője Erdész Ede, főiskolai adjunktus volt. Ide tartozik, hogy 1973-ban az UNESCO támogatásával létrejött az Országos Oktatástechnikai Központ, amelynek felsőoktatási kutatófejlesztő bázishálózatát pedagógusképző intézmények alkották. Az egri főiskola 1976-ban csatlakozott a magyar hálózathoz. Az audiovizuális eszközök kezelésével foglalkozó gyakorlat helyébe az „Oktatás technikai eszközei", majd az „Oktatástechnológia" tantárgy lépett, amely minden tanárjelölt számára kötelező volt.
A csoport tevékenysége és infrastruktúrája folyamatosan gazdagodott, amatőr film- és videoklubot professzionális fotó-, mikrofilm-, majd videostúdiót, médiatárat alapított. Önálló kutatási témaként a videóval segített pedagógiai készségfejlesztés módszereit vizsgálta, és intenzíven részt vett a TDK-mozgalomban is. Speciálkollégiumi formában megindította az „oktatástechnológus szakképzést". 1978-87 között a csoport vezetője dr. Thiel Miklós főiskolai docens, nyugdíjba vonulását követően dr. Kis-Tóth Lajos, főiskolai adjunktus volt. 1989-től a csoport Oktatástechnológiai és Informatika Tanszékként folytatta munkáját.
Lényeges fordulatot hozott az 1980-as évek közepétől a személyi számítógépek gyors fejlődése, valamint az iskolai számítógépes program. A multimédia oktatócsomagok kutatása mellett megindult a számítógépes oktatás lehetőségeinek vizsgálata.
Podcast-csatornánkat az Apple-termékeiden bárhova magaddal viheted. Kövess minket ott, vagy a Spotify-on.
A második részt itt lehet meghallgatni!
Heol.hu podcast
- Galyasné Dósa Katalin szerint nagy az igény falujukban az összefogásra, fejlődésre
- Magyarországnak az euróra volna szüksége
- Ilyen volt a budapesti sakkolimpia az egri Gledura Benjámin szemével
- A mustgáz veszélyeiről beszélgettünk az egri tűzoltóval
- A demensgondozás nagy türelmet, a végén pedig otthonban való elhelyezést igényel