2024.09.22. 11:55
Fontos témákat feszegettek az idei Egri Nemzetközi Cukorbeteg Találkozó és Konferencián
Előadások, tájékoztatók, tanácsadások, kerekasztal beszélgetés és bál is szerepelt a programban. Az Egri Nemzetközi Cukorbeteg Találkozó és Konferencia idén hazai és határon túli résztvevőkkel zajlott.
19. alkalommal szervezte meg az Cukorbetegek Egri Egyesülete az Egri Nemzetközi Cukorbeteg Találkozót és Konferenciát. A három napos konferencia szombati programja a reggeli felvonulással kezdődött az Eger Civil Ünnepen, majd délután dr. Kerényi Zsuzsanna tartott előadást a Bartakovics Béla Közösségi Házban, este pedig bálozhattak a résztvevők.
Jakabné Jakab Katalin, az Cukorbetegek Egri Egyesületének elnöke elmondta, hogy az idei konferencián nem csak meghívott tagok, de külsős érdeklődők is részt vettek, ami az egyesület sokszínű munkájának köszönhető.
– Az ország több pontjáról érkeztek cukorbeteg-szervezetekből tagok, valamint egyéni látogatók egyaránt, például Szegedről, Komlóról, Berettyóújfaluból és Budapestről, de érkeztek hozzánk a határon túlról is, például Szabadkáról. Idén is egy igen érdekes, azonban első hallásra nehéz témáról hallhatunk előadást dr. Kerényi Zsuzsannától, aki saját tapasztalatait is megosztja, hiszen kisgyermekkorától, ma már 72 éve 1-es típusú cukorbeteg – mondta el Jakabné Jakab Katalin.
Az idei Cukorbeteg Találkozó és Konferencia céljai
A konferencia résztvevőit Ignácz Balázs főispán köszöntötte, majd a Mézvirág kórus adott műsort. Dr. Kerényi Zsuzsanna, diabetológus, a Folyamatos glukóz monitorozás 2-es típusú diabéteszben? Az önkontrolltól az önmenedzselésig című előadása nagyon hangsúlyos témát dolgozott fel, melyet a részvevők érdeklődve hallgattak. Az egyesület elnökének vezetésével pedig délután egy diabétesz kerekasztal beszélgetést is szerveztek azzal a céllal, hogy segítséget nyújtsanak a most készülőben lévő diabétesz stratégiában. Többek között dr. Domboróczki Zsolt, egri diabetológussal és feleségével, dr. Czeglédi Marianna, az Egri Gyermek Diabetológia vezetőjével szót ejtettek a szenzor használatról és annak elérhetőségéről a 2-es típusú cukorbeteg számára is.
A nap lezárásaként egy egész estés bált szerveztek, hogy mindenkinek legyen ideje kikapcsolódni és ismerkedni. Vasárnap pedig a megemlékezésé volt, hiszen délelőtt fél tízkor találkoztak a Minaretnél, és együtt indultak koszorúzni a tavaly októberben elhunyt barátjuk és segítőjük, dr. Harcsa Eleonóra belgyógyász, diabetológus, klinikai farmakológus főorvos emlékére.