2024.09.22. 10:16
Elő az ollókkal: a Mátra térségében még élhetnek folyami rákok
27 víztérből sikerült kimutatni a folyami rák jelenlétét a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén.
Folyami rák
Forrás: Csipkés Roland / bnpi.hu
A tízlábú rákokról mindenkinek eszébe jut valami – egy csillagjegy, egy gyermekkori tornagyakorlat, vagy éppen a Kisvakond kék nadrágja. A tízlábú rákoknak a kultúrába való beszivárgása szoros kapcsolatra utal ember és állat között, ami – nem meglepő módon – gasztronómiai eredetű – írja a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága honlapján.
A rákászat ősi mesterségét vagy az állatok jelenlétét számos település és vízfolyás a nevében is őrzi. A magyarországi rákállomány híresen jó minőségű volt, a nagy termetű, ízletes példányokat előszeretettel keresték Nyugat-Európában már a 19. században is. A 20. század elejére a hazai export éves szinten olykor a 10 tonnát is meghaladta, ami évente sok ezer példány kivitelét jelentette egy 200-500 grammos állat esetében. A tízlábú rákok állománya meg is szenvedte ezt a hihetetlen mértékű halászatot, 1980-ra az export évi 1 tonna alá zuhant.
Magyarországon három őshonos tízlábú rák faj él, mindhárom védett: a kövi rák, a kecskerák és a folyami rák. A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén leginkább csak az utóbbi fajjal, a folyami rákkal találkozhatunk a természetes élőhelyein (domb- és hegyvidéki patakokban), a kecskeráknak mindössze két állóvízi lelőhelye ismert (mindkettő betelepítés eredménye).
A tízlábú rákok aktuális magyarországi helyzetének megismerése céljából 2017-ben és 2018-ban zajlott egy Országos Rákállomány Felmérés, amelyben az igazgatóság is részt vett. Ennek eredményeként mintegy 300 mintavételi helyszín vizsgálata révén 27 víztérből sikerült kimutatni a folyami rák jelenlétét a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén. Azóta is folyamatosan nyomon követik a faj helyzetét az ismert állományok monitorozásával és új élőhelyek feltérképezésével.
– Ez komoly kihívást jelent, mivel működési területünkön több mint 1000 regisztrált vízfolyás található – még ha a potenciális élőhelyek száma ennél jóval kevesebb is, mivel a faj elterjedési területe jellemzően a Mátrára és térségére korlátozódik. Az elmúlt 7 évből ismert lelőhelyek száma mára elérte a 62-t (ezek 70 százaléka a Mátra térségében található). A faj azonban egészen biztosan nem fordul elő ennyi helyen, mivel legkevesebb hat olyan vízfolyásról tudunk, amely a nyári csapadékhiány miatt akár többször is kiszáradt az elmúlt években, pusztulásra ítélve a víztérben élő folyami rákokat. Ezek az élőhelyek mind szigetszerű elhelyezkedésű hegyvidéki területek voltak, így a faj ismételt megjelenése sajnos nem várható – írják.
A folyami rák jövőbeli helyzete kritikus, mivel az elnyúló meleg, csapadékszegény időszakok már most vészesen lecsökkentették a Mátrából lefutó patakok vízhozamát, pedig a klímaváltozást előrejelző modellek szerint még csak a folyamat elején tartunk (a Bükk ebben a tekintetben már most elesett).
– Ezért legalább abban a tekintetben kell kiemelt figyelmet fordítanunk a faj élőhelyének megóvása érdekében, amit mi emberek megtehetünk: ne szennyezzük a patakok vizét sem vegyszerekkel, sem illegális hulladéklerakással és kerüljük az illegális vízkivételt, öntözést – hívják fel a figyelmet.