Okossuli

Olyannyira azért nem mélyedtem ugyan bele, hogy mire is képes egy okosgyűrű ma, de abban biztosak lehetünk: idővel teljesen kikupálják azt a készítői. Például gombnyomásra leánykérő szöveggel áll elő, a plébános helyett eskünket veszi, s valahol a menürendszerben fellelhető lesz majd egy gyászbeszéd is. Hiába, a mai világban minden eszköz egyre jobban okosodik. Ha az iskolára vetítenénk ki az elképzelt folyamatokat, ott is csuda dolgokat lehetne megalkotni. Egy idő után pedig a ma még létező különbség is megszűnne tanár és diák között.

A fantázia szabadjára engedésében ezen a ponton aztán jött az igen erőteljes gondolat: okossulit soha! Inkább térjünk vissza a plajbászhoz – na jó, elég a krétához és a táblához –, mintsem mesterséges intelligenciával fűszerezett távoktatás vegye át az uralmat. Nem az idősödő korosztály begyepesedett agyának gondolatait közvetítem itt, sokkal inkább  azt próbálom fejtegetni, hogy milyen fontos szerepe van a hagyományos értelemben vett iskolának abban, hogy többek maradjunk a mikrochipek generálta okosvilágnál. Nobel-díjasunk, Szentgyörgyi Albert fogalmazta meg a gondolatot arról, hogy az iskolának nem a fejek ismeretekkel való teletömése a feladata, hanem az, hogy az agyunk nyitottá váljék az ismeretek helyének felkutatására. Nem volt még akkor sehol a digitális világ, nyomtatott tárhelyekre, könyvekre, folyóiratokra gondolt a tudós. Az a tény, hogy ma már nem a Guttenberg-galaxis őrzi a tudás egy részét, a lényegen semmit nem változtat. 

Ezért sem téveszthetjük szem elől a tézist: az okos eszközök majdani működtetéséhez is olyan módon kell csiszolni a kis emberkék agyát, hogy tekervényei, szinapszisai alkalmassá váljanak parancsot adni ezen eszközök kezelésére. Túl a tudáson pedig, hogy megtanuljuk, mi is az az emberi közösség, s hogy az érzelmek fontosabbak annál, mintsem hogy az okosgyűrűnk éppen milyen zenét játszik le, vagy milyen helymeghatározással segít a kirándulásunkban.