A nélkülözők karácsony után is nélkülöznek

Advent közepén járunk, vadul készítik az angyalbatyukat, cipősdobozokat, főzik a babgulyást a melegétel-adományozók, pakolják a tartós élelmiszer-dobozokat, megjelennek az önkéntesek a kórházakban, karitatív szervezeteknél. Ilyenkor sokakban megmozdul valami és adományozni kezdenek. Kiszedjük a szekrény mélyére rejtett kinőtt gyerekruhákat, a kihízott-kifogyott felnőtt ruhákat. Melyik jó még, melyik nem? Szortírozzuk, válogatjuk. Ezt kidobjuk, ezt visszük adománypontra. Nemcsak a lelkünkbe költözik meleg, hanem a szekrényünk is rendezettebb lesz.

A gyerekekkel, főleg a kisebbekkel már nem olyan egyszerű, ha játékot is szeretnénk adományozni. A kicsik akkor is ragaszkodnak a dolgaikhoz, ha kinőtték őket. Még egy öt éves is képes sírni, hogy ne adjuk oda senkinek a babakori csörgőjét, amire amúgy már nem is emlékezett. Őszintén ragaszkodik a dolgaihoz, nem ad semmit "ingyért". Mégis, ők azok, akik képesek odaadni idegen gyereknek a kiflijüket, ha megértik, hogy a másik gyerek éhes. Nyáron is, nem csak adventkor. 

Adományra máskor is szükség van

Az ünnepek után elfogynak az adományok, elmaradoznak  az önkéntesek, kihűlnek a melegételt főző tűzhelyek. Ami marad, az a szegénység, a nélkülözés, ami az adventi fényben leleplezve oson a házak között, de az ünnepek után is feni a fogát azokra, akik esetleg idénymunkából, vagy kevés jövedelemből élnek, elrabolja a tüzelőt, kiüríti a gyomrot, lekoptatja a meleg ruhát. Ilyenkor senki sem látja, mert nincsenek ünnepi fények, amelyek megvilágítanák. Szürke, mint a februári köd, ami elől összehúzzuk magunkat a kabát alatt és némán elmegyünk az utca szélén bandukoló éhező mellett.