Leszállás

Rossz pillanatainkban, a mára egyre inkább feje tetejére álló világunkban gyakran kiszalad a szánkon a tehetetlen méltatlankodás: vagy én őrültem meg, vagy rajtam kívül mindenki! Különösen így van ez egy újabb, túlhajszolt hétköznapok összefolyó sorából álló év vége felé. Közösségi oldalakon egyre-másra felsóhajtunk Csákányi László egykori slágerét idézve: Állítsátok meg a földet, le akarok szállni róla. 

Éppen ma negyedszázada, 1999. december 12-én hunyt el Joseph Heller amerikai író. Világhírű regényének címe, A 22-es csapdája az olyan reménytelen helyzet szinonimájává vált, amit az egymásnak kölcsönösen ellentmondó feltételek miatt nem lehet megoldani. A regény arról szól, hogy egy amerikai harci pilóta – az író repülőn szolgált a fronton – próbál megmenekülni a második világháború veszélyei elől, ezért minden követ megmozgat, hogy leszereljék. Ekkor tudja meg, hogy a törvény szerint aki őrült, azt leszerelik, de ezt saját magának kell kérvényeznie. Viszont aki őrült, az nem kéri a leszerelését, hiszen csak egy őrült akarhat részt venni a háborúban. Aki pedig normális, és ezért kéri a leszerelését, az viszont nem leszerelhető, hiszen nem őrült.

Legyen kinek-kinek a saját véleménye, hogy az az őrült, aki az önpusztító bolygónkon akar maradni, vagy az, aki le akar szállni róla. Aki nem őrült, az látja, mindkettő őrültség, csak az utóbbi még fizikailag is lehetetlen. Véleményem szerint inkább a földre kellene leszállnunk. Advent remek alkalom az elcsendesedésre és az önmagunkba nézésre. Jézus is leszállt a földre – mindannyiunkért. Még ha sokan ezt őrültségnek is tartják.