Menetrend

2024.12.05. 12:30

Kevesebb késést ígér a MÁV a miskolci fővonalon

Kevesebb késés, nagyobb megbízhatóság és akár 5 perccel rövidebb menetidő. Ezt mondja a MÁV, miután megújult 20 kilométernyi vonalszakasz.

 Az 5 pontos közlekedési akcióterv részeként elvégzett felújítással 20 kilométeren szűnnek meg a sebességkorlátozások, így kiszámíthatóbbá válik a menetrend, kevesebb lesz a késés és akár öt perccel rövidülhet a menetidő – közölte a MÁV. A MÁV az ígért határidőre, december 4-re befejezte a miskolci fővonal 27 kilométeres szakaszán az egyik vágány (bal) felújítását, így a Miskolc- és Mezőkeresztes-Mezőnyárád állomások között kapacitáskorlátozás nélkül közlekedhetnek a vonatok, visszaállt az eredeti menetrend, a felújításról mi is beszámoltunk, több ízben is. Mától minden utasunk a felújítás előtt megszokott módon utazhat a munkahelyére vagy iskolába, illetve az adventi és az ünnepi időszakban a szeretteihez. Az előkészítés és az átépítés 250 szakember példaértékű összefogásával, közreműködésével zajlott, írták.

Heves vármegyét is érinti az éves menetrendváltozás a MÁV-csoportnál
Heves vármegyét is érinti a MÁV fejlesztése
Forrás: Huszár Márk / Heol.hu

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) által meghirdetett 5 pontos közlekedési akcióterv részeként zajló munkálatok során az elmúlt három hónapban 27 kilométeres vágányszakaszon, azaz 60 kilométernyi sínszál alatti 46 ezer betonaljat, azok alatt pedig több mint 105 ezer tonna zúzott követ rostáltak és cseréltek az ágyazatban. Teljesen kicserélték az ágyazatot 1,3 kilométeren, továbbá összesen 60 kilométernyi – 500 darab 120 méteres – úgynevezett hosszúsínszálat építettek be. Befejezték 12 híd állagmegóvó szigetelését és 10 átjáró karbantartását, részleges felújítását is.

A naponta átlagosan 1,5 kilométert haladó vágányfelújítást 100-120 darab, közúton és vasúton is használható rakodógépek, munkagépek, kötött pályán közlekedő korszerű vasúti pályaépítő- és karbantartó gépláncok végezték el, műszakonként éjjel-nappal 250 szakember közreműködésével.

A MÁV saját forrásából finanszírozott, mintegy 18 milliárd forintba kerülő beruházását a korszerű SMD felépítménycserélő óriás géplánc is segítette, gyorsította mindkét ütemben. A munkagép naponta mintegy 1,5 kilométeres vágányhosszt haladt, cserélve a felépítmény részeit, a síneket és a vasbetonaljakat. A 600 méter hosszú géplánc alkalmas fa- és betonalj elbontására és új aljak előre meghatározott, egyenlő távolságú lerakására, valamint hosszú sínek fektetésére is.

Tavasszal utómunkálatok és sebességemelés

Jövő évben, várhatóan április végéig azokat az utómunkálatokat is elvégzik, amelyekre a téli időszak hőmérséklete miatt jelenleg nincs mód, így például a felújított szakaszon a vágány semleges hőmérsékletének kialakítását, ágyazatpótlást, a vágányok és a felsővezetékek utószabályozását, valamint a vízelvezető árkok és a hídmeder takarítását. Az októberben befejezett Miskolc és Emőd közötti szakaszon már 100 kilométer/órára emelték a megengedett maximális sebességet, menetrendváltástól pedig várhatóan 120-ra növelik a szabályozás elvégzése után. Míg az Emőd és Mezőkeresztes-Mezőnyárád közötti szakaszon várhatóan december közepén végzik el a szabályozást, amely a 100 kilométer per órás engedélyezett sebességre emeléshez szükséges, addig ezen a részén 80 kilométer per órával haladhatnak a vonatok. A most befejezett szakaszon a következő, 120 kilométer per órára történő sebességemelés jövő év elején várható. Ezenkívül ugyanezen vonalszakasz egyes állomásain megszüntették, megszüntetik a pontszerű, rövidebb szakaszokat érintő sebességkorlátozásokat is.

A további munkálatok azonban már nem fognak az elmúlt három hónapban tapasztalthoz hasonló mértékű kényelmetlenséget, menetrendmódosításokat okozni az utasok számára. Amellett, hogy a miskolci fővonal előírt, rendszeres karbantartását továbbra is elvégzik, a következő öt évben a Hatvan és Füzesabony közötti szakaszt is felújítják, amely szerepel a MÁV 5 pontos akciótervének pályafejlesztési programjában; a tervezési eljárás előkészítését már megkezdték. Erről nemrég Lázár János miniszter is beszélt Egerben.

A MÁV legnagyobb vasútfejlesztése Hevesben is érezteti a hatását

 A miniszter elmondta, hogy hazánk egyik legnagyobb vasútfejlesztési időszaka kezdődik, s a helyi vasútállomás felújítása is égető kérdés az egrieknek. A Hatvan-Füzesabony, Füzesabony-Eger vonal megújítása is megvalósulhat. Mindez annak a  tárgyalás alatt lévő 135 milliárd forintos beruházásnak a függvénye, melyről az Európai Fejlesztési Bankkal és az unióval egyeztetnek. Ha megvalósul, akkor 20 perccel rövidebb menetidővel juthatnak el Budapestig. Ehhez hozzáfűzte, hogy Eger főépítésze kidolgozott egy programot, amely a vasútállomás felújítását, parkolók és egy második buszpályaudvar létesítését is tartalmazza.

Az Eger-Budapest MÁV járatokról elmondta, ha megfelelő minőségű és kapacitású lesz a pálya akkor lehet közvetlen járat, ami más megállóban nem áll meg. Az Eger-Szilvásvárad vonal járatainak modernizálása és sűrítése is téma volt, ez is megvalósulhat a vasútfelújítások függvényében.

Menetrendváltáskor kis mértékben módosulnak az indulási, érkezési idők

A MÁV honlapján közölte, a december 15-i menetrendváltástól a Budapest–Hatvan–Miskolc és a Miskolc–Hidasnémeti vasútvonalon néhány perccel módosul számos vonat menetrendje a csatlakozások jobb biztosítása, valamint a Budapest és Kassa között közlekedő Hernád InterCityk és a Budapest–Miskolc–Debrecen–Budapest között járó Tokaj InterCityk pontosságának javítása céljából. Utasainknak érdemes előre tájékozódni az indulási időkről a MÁV applikációban, az EMMA-ban vagy az ELVIRA-n.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában