Ricsi bácsi hazamegy

A minap találkoztam egy barátommal és 3 éves gyerkőcével, aki éppen barátságtalan és morcos volt. A sikertelen kapcsolatfelvétel után a barátom adta meg a kegyelemdöfést nekem és naivul megkérdezte “Őfelségét”: akarod, hogy Ricsi bácsi hazamenjen?

A gondolkodás nélküli,  kíméletlen választ talán sejtik. És ugyanígy jártam más ismerősömmel is: a rám bízott kisgyermek focizás helyett a youtubeozást választotta, egy országos haverom végül nem jött el hozzám Egerbe, mert a gyermekének nem volt kedve korán kelni és kiruccanni, órákat vártam a családra, akik végül nem érkeztek meg hozzám vendégségbe, mert gyermekeik délutánig méltóztattak lustálkodni. Még egy telefonbeszélgetést sem lehet nyugodtan lefolytatni, mert épp felébredt A gyermek. Meggy a hab tetején, amikor a zsenge életkorú generációk jeles képviselői meg fellebezhetetlen verdiktet vágnak a a képembe, mondván unatkoznak. Merthogy végtelenül untatja őket a társas érintkezés, és 3 percenként új impulzusra vágynak, gátlások nélkül közlik akaratukat, nemtetszésüket, a szülők pedig engedelmesen bólogatnak, végrehajtják, legyen az uruk és parancsolójuk, terroristavezérük három vagy hatéves.

Végülis talán csak én vagyok pesszimista, talán a szüleik által módszeresen táplált öntudatukkal, végtelen döntési szabadságukkal normális felnőttek lesznek és sikeres karriert futnak be a mai fiatalok. Vezető beosztásba kerülnek és nagycsaládosok lesznek, miközben az ötvenhez közelítő, szingli Ricsi bácsi kötelességtudóan hazamegy és hajnal 3-ig a számítógépen maffiafőnöket és drogbárókat gyilkol, és luxusautókat köt el Los Angelesben.