Mennyi is a Télapó?

A megélt életévek számának növekedésével az embernek általában egyre kevesebb álomképe marad, ismét azt érzem, hogy a Télapó illúziója hosszú éveken át fakult a szivárványszínűről szürkére. Kicsi gyermekkoromban azt hallottam a szüleimtől, hogy a Télapó a messzi északról érkezik, és minden jó gyereket meglátogat a megérdemelt ajándékkal. Akkor még csak Télapónak lehetett nevezni Mikulás helyett, mint ahogy szigorúan fenyőünnep létezett karácsony helyett. A szomszéd Pista bácsi jött át a felesége piros kabátjában és sapkájában, szakáll gyanánt fehér kendő mögé rejtette az arcát, ahogy azt a cowboy-filmekben látni, igyekezett a hangját elváltoztatni, de a jól ismert bakancsáról mindig rájöttek, ki ő.

Egyetemista koromban két évfolyamtársammal a miskolci gyermekvárosban vállaltunk télapóskodást. Bár mindhárman egyke fiúk voltunk, s nem igazán volt gyakorlatunk a pici gyermekekkel való kapcsolatteremtésben, némi vodka-tonik bátorítás után egész jól elboldogultunk, ki-ki a maga csoportjában. Ezt a gyerekek nevelőinek kedves szavai is megerősítették. Az illúziórombolás akkor következett, amikor jöttünk el, s a kijáratnál tébláboló kölykök összesúgtak: Nézzétek, ott megy a három Télapó!

Ma már meg se próbálja a világ azt az illúziót kelteni a gyerekekben, hogy a Mikulás december elején éjjel megtömi az ablakba helyezett, szépen kifényesített csizmácskát, aztán huss, eltűnik újabb egy évre. Mindenhol az ősszakállúak nyüzsögnek már novembertől, és ott csetlenek-botlanok minden karácsony előtti rendezvényen, nagyáruház bejáratánál. Én fájlalom, hogy egy régi szép mese vált decemberi köddé.