2025.01.17. 19:54
Hevesben is találkozhatsz ezzel a furcsa hangot hallató ritka állattal
Az év madara általában félénk faj, kerüli a településeket. A böjti réce hínáros tavakon, mocsárréteken fészkel.
A kerecsensólyom után 2025-ben az év madara lett a böjti réce. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) honlapja szerint 1979-ben indították el "Év madara" programját, amelynek célja a természetvédelmi problémákkal érintett fajok vagy madárcsoportok társadalmi szintű bemutatása. A több mint négy évtizede futó akció legutóbbi állomásaként a lakossági internetes szavazást a böjti réce nyerte.

Forrás: Simay Gábor/mme.hu
Megkérdeztük a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságot, mi a különlegessége az idei év madarának. Kérdéseinkre Balázsi Péter természetvédelmi őr válaszolt. Elmondta, hogy a böjti réce egy, a tőkés récénél jelentősen kisebb méretű, dekoratív megjelenésű récefaj. Jellegzetessége, hogy míg a legtöbb récefaj egyes egyedei, kisebb-nagyobb csapatai rendszeresen áttelelnek Magyarországon, addig ez soha, és nevének megfelelően tavasszal a "böjti szelekkel" érkezik. Másrészt a hangja sem mindennapos, hiszen míg az emberek a récékkel (kacsákkal) általában a hápogást azonosítják, addig a böjtinek egyedi kerregő hangja van. Ez kicsit hasonlít a tudományos nevében szereplő querquedula kifejezésre is (bár ez utóbbi is récét jelent).
- A böjti réce Heves vármegyében kis számban költ, illetve jelentősebb mennyiségben átvonul ez az úszóréce-faj - mondta a Heol.hu kérdésére Balázsi Péter. - Évente, a csapadék és a megfelelő élőhelyek függvényében, mintegy 2-25 pár fészkelhet, ám rejtőzködő faj lévén ezt nehéz pontosan megmondani. Leginkább a tavaszi vonulásán figyelhető meg, amikor is magányos egyedeivel, kisebb csapataival találkozhatunk, amelyek egy időben látható legnagyobb példányszáma az 50-et is elérheti. Az őszi vonulása általában kevésbé látványos. Heves vármegyében leginkább március első felében (ritkán február végén) jelennek meg az első példányai, a vonulási csúcsuk pedig március hónap második felében van. Az utolsó példányokkal általában szeptemberben találkozhatunk, októberi megfigyelés nagyon ritka itt.
A böjti réce félénk madár
Balázsi Péter elmondta, a böjti réce elsősorban hínáros, növényzettel benőtt tavaknál, mocsárréteken, mindenképpen tocsogós területeken fészkelnek. Egykor az egerszalóki Laskó-völgyi-víztározónál és az egerszóláti úgynevezett Libanevelő-tónál is költött, de előbbinél, feltehetően az idegenhonos amur miatti víz alatti hínárnövényzet eltűnésével, a zavarás és egyéb okok együttes közrejátszása miatt, más fajok mellett a böjti réce fészkelése is megszűnt, míg utóbbi esetében szintén több okkal magyarázható az eltűnése. Csapadékos években a Mátra lábánál található vizenyős réteken is költhet, de leginkább a Hevesi-sík megfelelő élőhelyein és a Tisza-tónál szaporodik rendszeresen a faj.

Forrás: Csibrány Balázs/mme.hu
- Érdemes a fajjal kapcsolatban megemlíteni, hogy 2004-ben még vadászható faj volt, majd ez évben vadászható faj maradt, de vadászati idényt már nem társítottak hozzá. 2008. óta védett, 2012. óta fokozottan védett, vagyis 4 év alatt egy vadászható vadfaj egy fokozottan védett faj lett hazánkban. Sajnos ez is jól mutatja, hogy a hazai vizes élőhelyekhez kötődő madarakhoz hasonlóan igen nagy bajban van, és ez nem csak a klímaváltozásnak köszönhető. Másik érdekesség, hogy ugyan nagyon félénk faj, ami rendszerint a településeket kerüli, mégis egy vonuló hím példánya 2022. március végén Egeren belül, az Eger-patakon egy horgászdamilba akadt. A példány kiszabadítása, átvizsgálása és gyűrűzése után a Laskó-völgyi-víztározón lett elengedve - fogalmazott a szakember.