2025.01.18. 08:00
Fagyos Balázs
Mikor az ember még az első éveit, évtizedét tapossa, a világból csak annyit érzékel, amennyit őszinte és tiszta lelke befogadni enged. Még nem bonyolítják életét sárga papírdarabra nyomtatott betűk és számok, és nem fő gyermeki feje holmi határidők miatt.
A túró rudi, vagy épp más kedvenc édesség látszólag magától terem a hűtőben és a mindennapi betevő is csak úgy lesz valahogy, a Jézuska pont ugyanolyan remek lény, mint a Télapó maga, csak az egyik inkább csokit hoz, a másik meg a régóta vágyott ajándékot. Babát, építőjátékot, konyhát és barkácsasztalt, babaházat vagy játékhelikoptert. Néha ruhát is, ha már teljesen tanácstalan. Farsangkor pedig mindent szabad.

Forrás: Shutterstock
Nagyjából ez az az időszak, amire kiváltképp jellemző a sajátos nyelvhasználat is. Néhány évesen mit számít a szavakban lévő betűk szigorú és szabályszerű sorrendje, miért volna fontos azok makulátlan kiejtése? S ha a gyermeki lény netán még kifejezetten verbális is, hát miért ne találhatna új, addig nem túlságosan megszokottnak tűnő értelmet a számára egyébként unalmas betűhalmazoknak.
Így lehetett ezzel a lányom is akkoriban, mikor ovis éveiben elérte az akkor nagyon népszerű mese feltétel nélküli imádata. Nem mellesleg ekkor történt meg az is, hogy az óvodai csoportba járó kislányokból farsangon kettő kivételével mindenki az említett rajzfilm mesehősének öltözött. Ha esetleg aznap valaki megkérdezte volna az én szemem fényétől, mely kedvence ruháját öltötte magára, teljes meggyőződéssel vágta volna rá: Jégbalázs!
S lefogadom, a varázspálcájával is suhintott volna néhányszor, miközben azt ismételte volna arcán teljes átéléssel: Balázs, Balázs!