Dizájn

2025.01.21. 21:56

Gyöngyöstarjáni hallgató a nyertes pavilon tervezői között

Győr egyik lakótelepi városrészébe, Adyvárosba terveztek közösségi pavilont a Széchenyi István Egyetem elsőéves építész mesterszakos hallgatói a helyi önkormányzati képviselő felkérésére. A nyertes csapat tagja volt a gyöngyöstarjáni Tóth Bence is.

A győri Széchenyi István Egyetem építészképzésének már 2009 óta fontos része a „design” tantárgy. „A kezdetektől a projektalapú oktatásra helyezzük a hangsúlyt, és cégekkel, intézményekkel működünk együtt. A tizenöt év során többek között a GYSEV Zrt.-nek, a Rábaluxnak és a győri önkormányzatnak is terveztek a hallgatók. A mostani félévben Boncsarovszky Péter győr-adyvárosi önkormányzati képviselő megkeresésére egy közösségi pavilon tervezése volt a feladat” – mondta dr. Géczy Nóra, az Épülettervezési Tanszék egyetemi docense.

A győztes csapat terve. (Látványterv)
A győztes csapat terve. (Látványterv)

Az elsőéves építész mesterszakos hallgatók négy csapatban dolgozva dolgozták ki ötleteiket. A nyertes terv kiválasztásában az önkormányzati képviselőn és az oktatón kívül Szalai Attila építész és Pintér Gábor tájépítész vett részt. Végül a Papírsárkány fantázianevű csapat elképzelése bizonyult a legjobbnak, amelynek tagja volt a gyöngyöstarjáni Tóth Bence is.

Győr egyik városrészébe tervezett közösségi pavilon (Látványterv)
Győr egyik városrészébe tervezett közösségi pavilon (Látványterv)

„Mindegyik koncepció tartalmazott nagyon szép megoldásokat. A győztes munka szoborszerű, emblematikus kialakításával tűnt ki, amely esztétikai és funkcionális szempontból egyaránt figyelemre méltó. Értékét tovább erősítették a parkba tervezett köztéri bútorok, lámpák, ivókutak és hulladékgyűjtők ötletes, kreatív megoldásai. Bízunk abban, hogy a terv a jövőben megvalósulhat” – részletezte dr. Géczy Nóra.

„Az építész diplomám megszerzése után új kihívásokra és környezetre vágytam, ezért is jelentkeztem a győri mesterképzésre. Számomra ez volt az első olyan egyetemi feladat, ami a tervezés végén akár meg is valósulhat, így nagy motivációt adott a félév során. Az elméleti oktatás mellett helyszíni élményeket és tapasztalatokat is szerezhettem, hiszen az ötletelést egy bejárás és területelemzés előzte meg – fogalmazott Tóth Bence. – A csapatunknak kezdetben kihívást jelentett a dombokkal teli terület, de a végső megoldásban ezeket kellő gondossággal megtartottuk és kiegészítettük a Papírsárkány pavilonnal. Összességében remek tapasztalat volt a várossal mint megrendelővel és a különböző szakágak képviselőivel együtt dolgozni.”

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában