2025.01.15. 08:00
Végül kifutsz az időből
Mindannyian hibázunk. Ez addig így van, amíg emberek lesznek a Földön. A hiba jóvátételére azonban nincs mindig elég idő.
Az ember sok hibát elkövet élete során. Van, amit szándékosan, van, amit nem. A legtöbb hiba szerintem egy rossz döntés eredménye, aminek a következményeit sokszor be sem látjuk. Ezekből lehet tanulni, de jobb lenne, ha nem kellene. Sajnos visszacsinálni nem lehet egyiket sem, de talán lehet javítani rajta. Vagy nem. De megpróbálni érdemes, akkor is, ha félünk tőle.

Forrás: Shutterstock
Nemrég egy régi barátomat ért veszteség miatt temetésen vettem részt. Megbújtam a gyászolók között. Az elhunytat nem ismertem személyesen, de tudom, hogy a barátomnak milyen sokat jelentett. Nekem a barátságunk jelent sokat. Az élet úgy hozta, hogy megszakadt a kapcsolatunk évekkel ezelőtt, amit a magam hibájának érzek, bár ha a szívemre teszem a kezem, bizonyos körülmények okozták azt, hogy egyre távolabb kerültünk egymástól, ami aztán ide vezetett. Őt semmiképp nem okolom. Azóta többször elképzeltem, hogy összeakadunk az utcán, a buszon, akárhol, és "véletlenül" úgy csinálok, mintha mindenképpen beszélgetnünk kellene. Keresni nem mertem. Évekig nem futottunk össze véletlenül, de jobb is volt, nem voltam felkészülve rá, hogy szembenézzek azzal, aki akkor voltam.
A hiba kijavítására sincs tengernyi időnk
Amikor ott álltam a temetésen, reméltem, hogy észrevesz, hogy később talán, a fájdalom elmúltával tudomásul veszi majd, hogy próbáltam részt venni a gyászában. Közben pedig arra gondoltam, milyen borzasztó, hogy egy ilyen esemény kellett ahhoz, hogy megértsem, ha valamit jóvá akarunk tenni, addig kell, amíg van lehetőség rá. Nem elég elképzelni, meg is kell tenni. Nem szabad belenyugodni abba, hogy van idő, mert előbb-utóbb elfogy.