Milyen gyerekből lesz bántalmazó felnőtt? Erre kell figyelni a pszichológus szerint

A családon belüli erőszakról már több cikkünkben írtunk. Megkérdeztük a rendőrséget, hogy ők mikor és hogyan tudnak segíteni, és az Áldozatsegítő Központtól is megtudtuk, milyen a dinamikája, hogyan működik egy bántalmazó kapcsolat, milyen segítséget kaphatunk. Sáfrány Judit, a Heves Vármegyei Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet klinikai szakpszichológusa elmagyarázta, milyen előzmények vezethetnek kapcsolati erőszakhoz. Réka, aki korábbi cikkeinkben is saját páldájával mutatta be a kapcsolati erőszak mibenlétét, ezúttal is csatlakozott hozzánk. A nevét biztonsági okokból megváltoztattuk.

Sáfrány Judit kiemelte, nem minden bántalmazott gyermekből válik bántalmazó vagy bántalmazott felnőtt. Fontos szerepe van annak, hogy gyermekkorban hogyan tudunk megközdeni a frusztrációval. Ezt okozhatja nemcsak erőszakos eset, költözés, de például a testvérféltékenység is, vagy ha az óvodában játszani akar valamilyen játékkal, ami akkor éppen másnál van. Ekkor leggyakrabban agresszívan kezdenek viselkedni, ez egy ösztön a frusztráció megszüntetéséhez. A fejlődés abban áll, hogy milyen mintákkal szolgálnak a körülöttünk lévő felnőttek. Fontos, hogy elismerjék az érzelmeink jogosságát. Szabad frusztráltnak lennem? Igen. Szabad verekednem emiatt? Nem.

- A mintakövetés nagyban befolyásolja a viselkedést. Akár szemlélőként, akár elszenvedőként részese vagyunk egy agresszív jelenetnek, az már a szociális tanulás része. Ha a bántalmazó felé alakult ki az ősbizalom, akkor a világkép részévé válik a bántalmazás. Akik így nőnek fel, azokban erősödik az a gondolat, érzés, hogy nem vagyok szerethető, ebből pedig kialakulhat később a féltékenykedés, hiszen az ilyen ember nem tudja elhinni, hogy őt önmagáért szerethetik - mondta a szakember.

Réka elmondta, hogy volt férjének gyermekkorát csak annyira ismeri, amennyire elmondta, de úgy tudja, volt párja verekedős gyerek volt. 

- Az apja sokat balhézott részegen, ő ebben nőtt fel. Mint elmesélte, valamikor 13-14 évesen döbbent rá, hogy a verekedés veszélyes is lehet, amikor pár társával nekiestek egy velük egykorú gyereknek a focipályán. Szerencsére időben kapcsoltak, nem lett nagyobb baj, de ő akkor elhatározta, hogy visszafogja magát. Sokáig sikerült is neki, de az agresszió benne maradt, csak máshogy jött ki - mesélte Réka.

Sáfrány Judit hozzátette, hogy fontos kérdés az is, mit bírunk ki. A reziliencia befolyásolja, hogy képesek vagyunk-e túltenni magunkat az agresszív helyzeteken, traumákon. Sokszor serdülőkorban jelentkeznek bizonyos tünetek, mert a korai traumák változások, krízisek idején újreélednek. Ez lehet átmeneti, de kialakulhat pszichés zavar is.

A gyermekkorban tapasztalt agresszió vezethet kapcsolati erőszakhoz

Elmondta, hogy az agresszív szülőhöz a gyermek érzelmileg nem tud hozzáférni, így az agresszív viselkedésen keresztül azonosul a szülővel. Ha egy szülő beteg, akár pszichésen is, akkor a gyermek úgy érzi, csak akkor férkőzhet közel hozzá, ha azonosul vele, átveszi a viselkedését. Ez nem tudatos folyamat. A gyermek akkor érzi magát biztonságban, ha van kihez kötődnie, ez egy természetes igény. Bizonyos esetekben csak a fenti módokon képes egy (hamis) biztonságérzetet elérni. A gyermek értékrendje ugyanakkor nem belső, hanem külső forrásokból alakul ki: mások visszajelzéseinek segítségével alakul ki. Ha a szülő nem ítéli el az agresszív viselkedést, sőt ő maga mutatja ezt a példát, akkor a gyermek számára ez lesz az alap viselkedés.

- Minden családban van konfliktus, ez természetes. Hogy ezt hogyan kezeljük, az nem mindegy: elfajul és erőszakba torkollik, vagy konstruktív, megoldást kereső vitává alakul. Ez is egy minta a gyermek számára - mondta a szakpszichológus.

Hozzátette, a bántalmazó családban felnövő gyermek konfliktuskerülő lesz, mert alacsony az ingerküszöbe, minden helyzetben attól fél, hogy a bántalmazás újra elkezdődik, vagy kis konfliktusból is nagy balhé lehet. Mivel nem áll bele a konfliktusba, ezért nem tudja magát képviselni egy olyan helyzetben, amikor az erőviszonyokat rendezik. Így alakul ki az, hogy a kapcsolatban az egyik fél annyival dominánsabb lesz, hogy csak az ő akarata érvényesül, a másik csak bólogat, mert nem mer vitatkozni.

- Én elég konfliktuskerülő vagyok, bár nem mondanám, hogy bántalmazó családom lett volna - gondolkozik el Réka. - Persze voltak viták, veszekedések, ahogy mindenhol. Mégis sokszor nem merem elmondani, hogy mit szeretnék, nem mertem a házasságomban sem. Sokszor volt, hogy megbeszéltük, hogy elmegyünk sétálni, vagy találkozunk az akkor még meglévő barátainkkal, de az exem kitalálta az utolsó pillanatban, hogy nem megyünk. Előfordult, hogy az én telefonomról, az én nevemben írta meg nekik, hogy nekem nem jó. Én meg nem mertem, nem is tudtam már nemet mondani neki, csak nagyon dühös voltam rá, a barátaink előtt meg hazugságra kényszerültem. Ki hitte volna el, hogy nem én írtam azt az üzenetet? Érdekes, amióta terápiába járok, már nem gond, ha ki kell állnom magamért, bár egy komolyabb vita után még mindig remeg a lábam. Viszont megkaptam már, hogy kinyílt a csipám. A korábbi elkerülő magatartásom azonban azt eredményezte, hogy mindenki a fejemre nőtt, nem volt egy szusszanásnyi nyugalmam, mert nem tudtam kiharcolni, sokan kihasználtak, visszaéltek ezzel.

Sáfrány Judit is megerősítette ezt a dinamikát.

- Mivel félnek az agressziótól, akkor is, ha nem sok esély van rá, nem mondanak ellent. Ezzel szabad utat nyitnak az agresszornak, aki egyre dominánsabbá válik, mert nincs egy korlát, ami megállítja. Úgy látja, a másik azért nem szól, mert neki belefér ez is, az is, megalázhatja, uralkodhat fölötte. Az ilyen elnyomott személy nem felnőttként van jelen a kapcsolatban, teljesen alárendelődik a másiknak - mondta a Judit.

Hol kezdődik az agresszió?

Kiemelte, érdemes azt is átgondolni, kinél mit jelent az agresszió. Van, amikor gyermekkorban az elhanyagolás is az. Nem csak testi, de érzelmi elhanyagolás is. Viszont fontos tényező, hogy ez mennyire szándékos. Felnőtt kapcsolatban is sokszor elhangzik, hogy "én nem akartalak bántani, de mindig így alakul". Ez egy bizonyos automatizmus is, ami a gyerekkori mintákból következik, hiszen ezt látta megoldásnak.

- Az érzemileg bántalmazó kapcsolathoz vezethet egy hiperkritikus szülő is, aki állandóan kritizál, semmi sem jó neki, képtelenség neki megfelelni. A későbbiekben ez vezethet munkamániához, anorexiához, illetve akinek ilyen szülei voltak, az a párkapcsolatban is teljesítményhelyzetet észlel, amely egyenesen vezet a "nem vagyok elég jó" érzéséhez - mondja a szakember.

(Főoldali képünk illusztráció, fotó: Shutterstock)