2025.01.12. 06:55
Nem tudnak eljutni az utasok Egerben a hajnali vonathoz – lesz megoldás?
Évek óta gyalogolnia kell vagy autóval kell elmennie a vasútállomásig azoknak az egrieknek, akik a MÁV hajnali járatával utaznak. Szeretnék, ha összehangolnák a buszjáratokat a vonatokkal.
Egerből minden reggel 5 órakor indul vonat Budapestre, de az északi lakótelepről nincs olyan helyi buszjárat, amivel el lehet érni a hajnalban induló Agria InterRégiót, hívta fel a figyelmet egy vállalkozó egy egri csoportban. Mint a képviselőknek címzett bejegyzésben írta, több munkavállalója is jár Hatvan mellé dolgozni ezzel a vonattal, de kénytelenek egy 45 perces sétával indítani a napot télen és nyáron is, hiába a MÁV és Volán járatokon is használható vármegye bérlet. Szerinte a helyi és helyközi menetrendeket jobban össze kellene hangolni, illetve a város minden pontjától eljutást kell biztosítani a vonatokhoz.

Forrás: Huszár Márk/Heol.hu
A menetrend szerint reggel 6 óráig az egri vasútállomásról több InterRégió vonat is indul. Az első 03 óra 34 perckor indul el Budapest-Keleti felé, a következő az 5 órás vonat – ez 7 óra 5 perckor ér fel a Keletibe. Indul egy vonat 5 óra 31 perckor is, de ez csak 8 óra előtt 15 perccel érkezik meg a budapesti pályaudvarra. Az első 12-es helyijárat egyébként 4 óra 45 perckor indul a felsővárosi végállomásról. Ugyanekkor indul a Bervából is az első 14-es járat hétköznapokon.
A vasúti közlekedést választja egy Kápolnán dolgozó egri nő is, kérdésünkre elmondta, ő a belvárosban él, onnan sétál minden hajnalban az 5 órás vonathoz. Mint mondta, ő is örülne a buszjáratnak, mert télen a hidegben és a sötétben nem kellemes gyalogolni, nem is feltétlenül biztonságos mindig. Azt mondja, általában többen is gyalogolnak a vonathoz. Egy Budapesten felsőoktatásban tanuló lány szintén gyalogol akkor, ha reggelre szeretne feljutni a fővárosba. Szerinte a diákok egy része is örömmel utazna a reggeli interrégió vonaton az előző esti helyett, ezzel pedig kisebb lenne a zsúfoltság.
A MÁV és a Volán újít és összehangol
Az önkormányzat érdeklődésünkre elmondta, hogy tudnak már a problémáról és vizsgálják a megoldási lehetőségeket, felvették a kapcsolatot a helyi közlekedést üzemeltető Volánnal. Az időközben összeolvadt MÁV és a Volán kommunikációs munkatársainál érdeklődtünk arról, hogy van-e lehetőség egy, a várost északi irányból a vasútig átszelő hajnali járat indítására és az gazdaságosan üzemeltethető-e. Emellett azt is megkérdeztük, hogy a hajnali InterRégión hányan utaznak Egertől általában, illetve, hogy szerintük a buszcsatlakozás megléte növelheti-e azon ingázó munkavállalók, diákok számát, akik vonattal utaznának. Amint válaszolnak kérdéseinkre, beszámolunk róla. A Miskolc-Budapest vonalon egyébként nagyléptékű pályarekonstrukció is zajlott. Hajnaltól éjszakáig egy sínpáron biztosították folyamatosan a vonatok haladását, miközben a másikon ütemezés szerint zajlott a kivitelezés. Éjjelenként azonban mindkét vágányon folyt a munkavégzés, hogy december 4-ig határidőre elkészüljön a pályarekonstrukció.