2025.01.18. 07:26
Szomorú hír jött a hatvani vonatokról, irigykedve nézzük a többi vasútvonalat
Szezonális okok és célzott intézkedések egyaránt szerepet játszottak abban, hogy az előző év utolsó hónapjában érdemben javult a MÁV-csoport – azon belül különösen a vasút – menetrendszerűsége.

Decemberben a vonatok pontossága mintegy 4-6 százalékkal javult
Forrás: MW
Decemberben a vonatok pontossága mintegy 4-6 százalékkal javult, így 10-ből csaknem 8 vasúti járat közlekedett pontosan – közölte a MÁV-csoport. A csütörtökön közzétett decemberi összegzésben a többi között kiemelték, a szezonális okok és célzott intézkedések egyaránt szerepet játszottak abban, hogy az előző év utolsó hónapjában érdemben javult a MÁV-csoport – azon belül különösen a vasút – menetrendszerűsége, hozzáfűzve, hogy decemberben a vonatok pontossága mintegy 4-6 százalékkal alakult jobban a korábbi időszakhoz képest, így 10-ből csaknem 8 vasúti járat közlekedett pontosan.
A nyári és őszi hónapokban gondot okozó, jelentős mértékű haváriahelyzet ezúttal nem fordult elő a hálózaton – ismertették, kiemelve, hogy ez az úgynevezett Keleti-programnak is köszönhető, amelynek keretében az ország legforgalmasabb pályaudvarának teljes váltókörzetét megújítják.
A társaság ismertetőjében megjegyezték, hogy az éves menetrendváltás során egyes vasútvonalakon korrigált menetidők is jótékony hatással voltak a vonatok hálózati menetrendszerűségére, és ezeknél a járatoknál a menetidő ugyan növekedett néhány perccel, ám a csatlakozások elérése biztosabbá, a közlekedés pedig jóval kiszámíthatóbbá és pontosabbá vált az utasok számára.
A riportból kiderül, hogy a miskolci fővonal az országos átlag (78,24 százalék) alatt teljesített, a vonatok 71,45 százaléka volt pontos decemberben.